Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Azt mondja nekem a Momentum, hogy az elmúlt napokban kitört vita nem rólam, nem a személyemről szól, hanem az elvekről, arról, mit kellene másként csinálni.

Egyetértek velük, hogy szakítani kell minden rossz fideszes szokással, egyetértek abban is, meg kell mutatnunk, hogy mások vagyunk.
Támogatom, hogy átlátható módon kapjanak megbízást az önkormányzatoknak dolgozók azzal, hogy ügyvédet nem szokás a szaknévsorból választani. Persze erre is kell szabályokat alkotni.

Azonban abban is nagy felelőssége van a Momentumnak, hogyan beszél valakiről a támogatói előtt, milyen értelmezést ad történéseknek.

Amíg a DK és az MSZP szavazóinak nem kell bemutatni engem, szeretnek és bíznak bennem – és ezt köszönöm -, addig a Momentumnak nem ártana különbséget tennie a múlt árnyai (a korruptak, kollaboránsok) és a Fidesszel szemben állók között.

Azok közé tartozom, akik félelem nélkül küzdenek a Fidesz önkényuralma ellen. Teszem ezt annak ellenére, hogy bosszúból szinte mindent elvettek tőlem. Sok sebet ejtettek rajtam, de nem maradtam adósuk.

Az ellenzéki pártok közötti belső szolidaritást nem szabadna szétzúzni, az élen harcolókat nem kellene hátba lőni.

Nem beskatulyázni kellene az ellenzéki oldal egyes szereplőit, hanem őszintén elmagyarázni, mit tettek, tesznek. A Fidesz valóságtorzítását sem szabadna követendő példának vennie.

Ügyvédként az egyik sikerem a Fidesz ellen (trafikmutyi):

“A Fővárosi Törvényszéken november végén született elsőfokú ítélet arra kötelezte a tárcát, hogy 15 napon belül adja ki a bíráló bizottság névsorát, illetve a vesztes és a nyertes pályázatok bírálati lapjait. A pert Molnár Csaba, DK-s országgyűlési képviselő indította, akit a Czeglédy Ügyvédi Iroda képviselt.”

https://index.hu/belfold/2014/01/08/a_9_5_millioert_szerzodtetett_ugyved_vesztett_a_trafikugyben/?fbclid=IwAR1xHxRuKNkf3cswtfnYIKroiaZNMhpIWcjZblkEpQoP-FoY6gFQCsy2jms

És egy másik:

“Az talán már senkit sem lep meg, hogy a legtöbb TAO támogatást a felcsúti foci akadémia tette el. Gyurcsány Ferenc pártja pedig már korábban szerette volna kikérni azokat az adatokat, amik megmutatják, hogy mire költötték az adófizetők pénzét. Amikor a klub az adatszolgáltatást megtagadta, a DK pert indított.”

TAO, pervesztés, Czeglédy – Na, de mi az összefüggés?

Gyurcsány Ferenc Facebook-posztjából minden kiderül. Nyilvánosak a tao-pénzek, az erre vonatkozó adatokat ki kell adni – mondta ki a Kúria szerdán abban a perben, amelyet a Transparency International indított az Emberi Erőforrások Minisztériuma és a Nemzetgazdasági Minisztérium ellen – írja az MTI.

 

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: