Levél Déri Jánosnak… (Ha ma csak egy cikket olvasna…, ez legyen az.)


Déri János - Fotó: szeretlekmagyarorszag.hu
Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Levél Déri Jánosnak!

Ne haragudjon, hogy ezzel kezdem, de nem lett igaza. Abban a bizonyos utolsó interjúban, a heidelbergi klinika betegszobájában ülve azt mondta keserűen és tehetetlenül, hogy „percek alatt el fognak felejteni”. Huszonhét év telt el azóta, de ma is velünk van.

Itt, bent, ma is az a Déri János él, aki az Ablakban lezseren felült az íróasztalra és úgy konferált fel egy riportot, az a Déri János, akinek a pocsék áruk fórumában elejtett poénjaiba beleremegtek a pesti bérházak falai, a földszinttől a negyedikig mindenki azokon kacagott.



Az utolsó Hócipős cikkében azt írta – már Mexikóból, a betegség elleni, egyenlőtlen küzdelem záró felvonása közben -, hogy „a kórházban, ahol japánokkal és amerikaiakkal várom a feltámadást.”
Szívszorító, fájdalmas önirónia.

Talán ez volt a legrosszabb az egészben. A sors ugyanis úgy rendezte, hogy egy olyan intellektuális, gondolkodó embernek mint ön, végig kellett néznie a saját halálát. Végig kellett néznie, ahogy kizuhan a biztosnak mondott mindennapokból, s pillanatok alatt az ünnepelt, imádott, jó humorú tévésből egy beteg ember lett, akivel lassan már senki nem mert őszinte lenni, mert szerették, sajnálták vagy nem tudtak mit kezdeni a helyzettel.

De, hogy valami vidámat is írjak. Képzelje, Bálint gazda idén volt százéves, a minap pedig összefutottam Fodor Jánossal, aki azt a bizonyos utolsó interjút készítette önnel a németországi klinikán. Szinte semmit sem változott, ugyanaz a bajusz, ugyanaz a hang. Még ma is dolgozik, nagy szenvedélye egy internetes rádió.
Az Ablak stábjából még sokan élnek szerencsére, az Ablak viszont régóta megszűnt. A halála után valahogy olyan üres lett a stúdió. Már a poénok sem ültek úgy, mint korábban, a témákról pedig kiderült, hogy ha nem Déri csinálja, vagy nem ő konferálja, akkor valahogy mégsem annyira érdekesek.

Tudja, piszkosul hiányzik a képernyőről! A természetessége, a humora, az intellektusa, az állandó igazságkeresése. Pont az ön esete bizonyítja, hogy ha valakinek valóban van mondanivalója, ha valóban tehetséges, akkor nem kell látványosan berendezett stúdió, meg ilyen-olyan megvilágítás és nem kell tapsgép sem.
Senkit nem érdekelt, hogy konfekciópulóverben ült a stúdióban vagy egy egyszerű kockás ingben. Nem az volt a lényeg, hanem amit mondott.

Az ablakosok közül sokan élnek még szerencsére, viszont biztosan emlékszik arra a telefonos bejelentkezésre Mexikóból, amikor az Erkel színházban mindenkinek patakokban folyt a könnye, de úgy csinált, mintha nem sírna. Nos, azok közül, akik ott voltak, már Bajor Imi és Koós János is örökre elaludt és már nem él Antal Imre sem, aki nálam pont azt képviselte, mint ön.
Az intellektust.








A sors úgy rendezte, hogy végig kellett néznie a saját halálát. Kibírhatatlan szerep. Amikor az ember ráébred, nincs idő, nincs jövő, s ezerszer fontosabbá válik egy ölelés, mint a nézettség, a siker, meg, hogy felismerik e az utcán. Persze még ebben a helyzetben is azt mondta, ha felépül, amire két százalék esélye van, akkor is visszament volna tévézni.
Nagy Bandó András mondta egyszer önről, hogy „másképp kérdezett és másképp fogadta a válaszokat”. Igen. Elég volt egy ócska mikrofon, kiment az utcára és úgy tudott kérdezni, hogy felhozta az ön szintjére a riportalanyt.

Azt is csak a végén tudtuk meg önről, hogy hatalmas küzdő. Olyan diagnózis után, amellyel önt szembesítették (tüdőrák Jancsi, menthetetlen…) más feladta volna. Ön nem. Nem érdekelte, hogy itthon egy orvos sem merte megoperálni, megkereste Európában azt az egyetlen embert, aki vállalta a műtétet.
És utána egészen Mexikóig ment, hátha, talán, de nem…
Végül hazajött. Sajnos csak meghalni a szerettei körében. A felesége és a három gyermeke ölelésében.
Negyvenegy évesen…


A vége korán jött, gyötrelmes volt és fájdalmas. És mindenben igaza volt. Abban viszont nem, hogy percek alatt el fogjuk felejteni. Huszonhét év után is, egy ország sóhajt fel, ha Déri János neve kerül szóba.
És higgye el, még száz év múlva is azt fogják mondani az emberek, hogy tudod, volt itt az a riporter, Déri János. Aki másképp kérdezett és másképp fogadta a válaszokat.
És ez az ami megnyugtató.
Talán már önnek is.
Nyugodj békében, Déri János!

Forrás: Újságmúzeum FB oldal

 


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Nem jutnak el Önhöz a legfrissebb ellenzéki hírek?

Nem véletlen.

A kormánypropagandának az a célja, hogy minél kevesebbekhez szóljon az ellenzék. Töltse le mobiltelefonjára ingyenes hírküldő szolgáltatásunkat, hogy közvetlenül kapcsolatban maradhassunk.

Ide kattintva letöltheti!


Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük