Budapest, 2013. szeptember 11. Pokorni Zoltán, a Fidesz frakcióvezetõ-helyettese távozik az ülésterembõl a Normafa park fejlesztését megalapozó indítványáról szóló vita után az Országgyûlés plenáris ülésén 2013. szeptember 11-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Kérjük oszd meg a bejegyzést, hogy másokhoz is eljusson az igazság:
  •  
  •  
  •  
  •  

“Itt az ideje az ígéret betartásának” – A Párbeszéd felszólította Pokorni Zoltánt
“A Párbeszéd megdöbbenéssel értesült, hogy a kormányhivatal jogerős fakivágási engedélyt adott a hegyvidéki önkormányzat kérésére! Azok után, hogy négy nappal ezelőtt a Fővárosi Közgyűlés klímavészhelyzetet rendelt el Karácsony Gergely főpolgármester előterjesztésére! Azok után, hogy végül a fővárosi Fidesz-frakció sem ellenezte a Liget-projekt leállítására vonatkozó főpolgármesteri javaslatot.” – írja közleményében a párt. Mint írják:

“A Párbeszéd szerint nem az autókat kell felvinni a hegyre, hanem az embereket. Tehát nem az az alapvető kérdés, hogy hol épüljön új parkoló, hanem, hogy hogyan lehet vonzóvá tenni a meglévő közösségi közlekedési alternatívákat. A Normafa busszal és fogaskerekűvel is kiválóan megközelíthető. Aki élményt keres, annak a fogaskerekű sokkal jobb, mint az autó.

A gyerekes családokat, bringázókat, síelőket, szánkósokat is felviszi, megmagyarázhatatlan, hogy hogyan tarthat már ötödik éve a fogaskerekű felújítása. A fogaskerekű fejlesztésének egyébként is az a deklarált célja, hogy a Széll Kálmán térről a villamosvágányokat használva fel tudjon menni a Normafáig, ami szintén az autómentes eljutást biztosítana.

A Normafa kiemelt zöldterület és természetvédelmi terület, ezért felszólítjuk a XII. kerületet, egyeztessen a fővárossal mielőtt ekkora léptékű környezetpusztításra szánja el magát. A Normafa-program kezdetekor Pokorni Zoltán azt ígérte, hogy nem lesz tömeges fakivágás, és nem több, hanem kevesebb autó lesz a Normafán. Itt az ideje az ígéret betartásának.

A Párbeszéd a kormányhivatalhoz, – mint az elsőfokú természetvédelmi hatósághoz – fordul, hogy készült-e hatásvizsgálat, milyen hatása lesz a növényzet kiirtásának és a megnövekedett autóforgalomnak egy Natura 2000 területen.” – zárja közleményét a párt.

Forrás: atv.hu

 


Kérjük oszd meg a bejegyzést, hogy másokhoz is eljusson az igazság:
  •  
  •  
  •  
  •  

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here