Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció elnöke, korábbi miniszterelnök hatalmas erkölcsi győzelmet aratott. Ez pedig nem kis szó. Az van ugyanis, hogy előbb vagy utóbb minden aljas hazugság elelpleződik.
Évek óta építik a jobboldali médiában azt az aljas rágalmat, ami szerint a korábbi miniszterelnök Gyurcsány Ferenc alkoholista és részegen szokott rendezvényeken megjelenni.
Ezeket a vádakat hol manipulált videókkal igyekeznek alátámasztani, hogy csak vagdalkoznak a vakilágba. Most azonban fordult a kocka.
Ugyanis nem más mint a Bíróság mondta ki, hogy bizony Gyurcsány nem részegen tartott sajtótájékoztatót hiába állították a Mészáros Lőrinc érdekkörébe került megyei lapok.
A bíróság ítéletének megfelelően a Zala Megyei Hírlap volt kénytelen ezt a helyreigazítást tenni:
Sajnálkozásunkat fejezzük ki amiatt, hogy 2018. március 14. napján megjelent „Zavart állapotban kampányol Gyurcsány (szavazás)” című cikkünkkel valótlanul híreszteltük, hogy Gyurcsány Ferenc részegen tartott sajtótájékoztatót, a jogsértésért Gyurcsány Ferenctől bocsánatot kérünk.
Ezekből a kis győzelmekből épül újra az igazság. Kérjük ossza meg ismerőseivel.
+ There are no comments
Add yours