Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Vagy talán csak elég lenne magukba nézniük, hogy rájöjjenek, miért is buktak ilyen hatalmasat.

Természetesen a válaszátok után nem sokkal megszólalt a Fidesz értelmiségi “civil” tagozata a CÖF is, melyet egyesek gúnyosan csak Civilbe Öltözött Fidesz-nek hívnak (Civil Összefogás Fórum). Szóvívőjök, aki mindig tudja mit kell mondani:

– szóval igen, Ő azt közölte, hogy az október 13-án tartott választások eredményeként ma részben ismét Debrecen töltheti be a nemzeti ellenállás új “fővárosának” szerepét.

hvg.hu szemlézte ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász és a CÖF-CÖKA szóvivőjének blogbejegyzését, melynek címe A konzervatív Debrecen, mint a nemzeti ellenállás fővárosa.

Lomnici az írásában végig veszi a város történetét abból a szemszögből, hogy mindig sorfordító szerep jutott Debrecennek a magyar történelemben. Megemlíti, hogy a város volt már a nemzet fővárosa, itt lett kimondva a Habsburg-ház trónfosztása, és 1944-ben pedig az ideiglenes nemzetgyűlés is itt működött.

A CÖF szóvivője a végén aktualitást is ad írásának.

“A 2019. október 13-án tartott magyarországi önkormányzati választások sajátos politikai konzekvenciáinak eredményeként, ma részben ismét Debrecen töltheti be a honi konzervativizmus politikai hátországában kiemelt szereppel bíró közigazgatási központ, és a szellemi-közéleti értelemben vett és pertinax acisnemzeti ellenállás új „fővárosának” szerepét”


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: