Budapest, 2015. március 6. Kövér László, az Országgyûlés elnöke beszédet mond az Országgyûlési Múzeum újranyitása és A magyar törvényhozás ezer éve címû állandó történeti kiállítás megnyitója alkalmából rendezett ünnepségén az Országház Látogatóközpontjában 2015. március 6-án. MTI Fotó: Soós Lajos
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Valószínüleg vöröslő fejjel olvasgatja a Nemzet Házmestere a Demokratikus Koalíció mondatait.

 

Meglepő eleganciával ment neki a DK frakcióvezető helyettese Arató Gergely a Nemzet Bajszos Házmesterének azután, hogy házbizottsági ügy és szaknció lett a jutalma Hadházy Ákos emlékezetes táblás akciójának.

A Demokratikus Koalíció szerint ma már a “felségsértés” hatszor nagyobb bűn mint a verekedés.

Ugyanis Kövér László Házelnök a Házbizottság mai ülésére olyan fegyelmi javaslatot terjesztett be, amely az Orbán Viktornak táblát felmutató Hadházy Ákos képviselőre 329 ezer forintos, az őt megtámadó, tőle a táblákat erőszakkal elvevő fideszes képviselőkre mindössze 50 ezer forintos büntetést szabott ki.

 

Emlékeztetőül: “Stop propaganda, stop korrupció”, illetve “Muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott” feliratú táblákat tartott Orbán Viktor felszólalása közben a pulpitus elé Hadházy Ákos független képviselő. Orbán nem látta, mi van a táblán, azonban egy ponton megpróbálta fölülről kirántani a kezéből.

Ez nem sikerült neki, Orbán segítségére sietett több képviselő – parlamentben lévő tudósítók szerint köztük volt Kerényi János, Bíró Márk, így végül sikerült kicsavarni Hadházy kezéből a táblát, amellyel Bíró Márk vonult ki dühösen. Eközben az egyikük – ha jól láttuk, Font Sándor – egy nemzeti színű zászlóval próbálja takarni Hadházy tábláját.

 

A Demokratikus Koalíció szerint felháborító a Fidesz torz értékrendje, ahol a miniszterelnök kritizálása több, mint hatszor nagyobb bűn, mint a fizikai erőszak alkalmazása. Nem hagyjuk magunkat megfélemlíteni, továbbra is elmondjuk véleményünket Orbán hazug, korrupt erkölcstelen rendszeréről a Parlamentben és a Parlamenten kívül egyaránt.

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: