Hadházy Ákos - Fotó: Népszava
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A parlamenti Házbizottsághoz és a rendőrséghez is fordul Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő a hétfői akciója után, mert szerinte fizikai erőszak érte, amikor kormánypárti képviselők kicsavarták a kezéből a táblákat. Az ellenzéki politikus azt is el akarja érni, hogy Kövér Lászlót is megbüntessék az Országgyűlés tekintélyének rongálása miatt. Igazát videó is bizonyítja.

Elég nagyot szólt Hadházy Ákos képviselő akciója hétfőn a Parlamentben: a képviselő táblákat tartott fel Orbán Viktor beszéde alatt, “muszáj hazudnia, mert túl sokat lopott”, illetve “stop propaganda, stop korrupció” feliratokkal. Volt egy harmadik is, amelyen az volt olvasható: “A lónak a f*szát”. Ezt azonban csak később mutatta fel.

Hadházy akcióját először a beszédet tartó Orbán elégelte meg, megpróbálta kivenni a táblát képviselő kezéből, majd több kormánypárti honatya lépett oda hozzá, lökdösték, egy közülük pedig magyar zászlóval takarta el a tábláját. Kövér László később ostoba primitív fajankónak nevezte Hadházyt, és a házbizottság összehívását lengette be, amely majd megbünteti Hadházyt.

Váratlan fordulatként most maga Hadházy hívná össze az Oszággyűlés Házbizottságát, úgy tudjuk, ez ügyben már be is nyújtotta beadványát. A képviselőtől úgy értesültünk, egyrészt azért fordult a testülethez, mert érvelése szerint a táblákkal véleményt nyilvánított, ehhez pedig joga van az Emberi Jogok Európai Bíróságának jogértelmezése szerint. Emellett szerinte a fideszes képviselők mentőakciója erőszakos fellépés volt, amit Kövér László nem akadályozott meg.

A bizottságnak meg kellene állapítania, milyen erőszakos fellépés történt, és ez milyen szankciót von maga után – ez lehet a képviselők joggyakorlásának felfüggesztése vagy pénzbüntetés.

Hadházy is ez utóbbiak kiszabására kéri Kövért. Aki egyben Hadházy beadványának második tárgya is: a Házelnök minősítései Hadházyról nem erősítik az Országgyűlés tekintélyét, így kéri a Házbizottságot, hogy szankcionálják.

Ha egy lábszármegfogásért feljelenthetik a Varjút, akkor ezért vajon mit kapnak a fideszes urak? Na jó tudom, a “lónak a f@szát” se…

A bukott jobboldal kétségbeesésében már az erőszaktól sem riad vissza. És ez még csak a kezdet. Ahogy mindjobban sarokba lesznek szorítva, egyre ádázabbul, egyre törvénysértőbben próbálnak majd meg védekezni. Ez már a vég kezdete.

Forrás: HVG / BalraMagyar

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: