Nem szoktam már meglepődni a közpénzből eltartott állami hírügynökség szerkesztőinek és vezetőinek gyáva Fidesz-rajongásán és most is csak a tények rögzítése érdekében osztom meg Önökkel az alábbi részleteket. – kezdi bejegyzését az MSZP-s Ujhelyi István.
Mint fogalmaz, az MTI mai tudósításában ez szerepel idézetként tőlem:
„Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője az MTI-hez eljuttatott nyilatkozatában egyebek mellett azt hangsúlyozta, hogy az Európai Unió bővítése, az európai közösség és szövetség megerősítése – különösen a Brexit után – elengedhetetlen lesz, de erre csak megfelelő és megfontolt előkészület, valamint az európai értékek maradéktalan megkövetelése után kerülhet sor bármely jelentkező esetében.”
A teljes nyilatkozat azonban ennél jóval többet és karcosabbat is tartalmazott, elsősorban Orbán Viktor kormányfővel kapcsolatban, amelyet az MTI közpénzből fizetett közszolgái már nagy bátran kihúztak.
A teljes nyilatkozat így szólt:
„Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője: Orbán Viktor olyan ajánlatot és ígéretet tett a kipcsak-türk elvbarátainak, amely egyszerre sérti az Unió közösségének elveit és alapszerződéseit.
Ha Magyarország végül elveszíti a bővítési és szomszédságpolitikai portfóliót és a kormány által delegált magyar uniós biztos végül más területet kap, azt kizárólag a magyar kormányfő keleti diktátorokkal való elvtelen táncának és pénzügyi dörgölődzésének köszönheti.
Az Európai Unió bővítése, az európai közösség és szövetség megerősítése – különösen a Brexit után – elengedhetetlen lesz a jövőben, de erre csak megfelelő és megfontolt előkészület, valamint az európai értékeink maradéktalan megkövetelése után kerülhet sor bármely jelentkezővel szemben. Orbán türk partnerei pedig ettől a lehető legmesszebb állnak.”
Ennyit a szabad véleményről, a közszolgálatiság otromba megcsúfolásáról és az Önök adóforintjaiból eltartott hírügynökségi szerkesztőségvezetők bátorságáról.
Ez persze sehol nem fog megjelenni, ezért kérjük ossza meg ismerőseivel, hogy más is láthassa, hogyan mennek itthon a dolgok.