Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ma délután volt az ítélethirdetés a Bács-Kiskun megyei Főügyészségen…

C. Aurelio Onorato éppen öt éve, 2014 májusában a szavazatok 50,25 százalékával nyerte meg a Való Világ valóságshow hatodik szériáját. Nyereménye egy éven át havi 1 millió forint, egy lakás és egy autó volt. Az olasz apától származó, önjellemzése szerint temperamentumos, nagyon intenzív és túl érzékeny fiatalember mostanában már inkább bírósági ügye miatt van rivaldafényben. Szerdán az utolsó tárgyalás következett perében a Kecskeméti Törvényszéken, délelőtt tartották a perbeszédeket, 13 órától az ítélethirdetés következik.

A vád szerint Aurelio 2017. október 14-én a bajai Cash Bárban iszogatott L. Krisztoferrel. Aurelio részegen elaludt, ezt pedig kihasználta cimborája, és kabátzsebéből ellopta 160 ezer forintját. A VV-győztes reggel a bár előtt ébredt, de amikor taxit akart hívni, észrevette, hogy eltűnt a pénze. Este két barátjával, V. Norberttel és N. Gergellyel Dusnokra ment, mert megtudta, hogy L. Krisztofer ott szokott iszogatni a Stadler Sörözőben. Meg is találták, az ügyészség szerint az elsőrendű vádlott Aurelio kihúzta az utcára, közben meg is pofozta és kérdezte, hol a pénze. Majd két társa hátracsavarta a sértett kezét, Aurelio pedig ököllel és tenyérrel ütötte Krisztofert a fején, mellkasán, combján, és akkor sem hagyta abba a bántalmazást, amikor a földre került, végül elvette készpénzét, karóráját és mobiltelefonját. A verés hatására Krisztofer bevallotta a lopást, majd félelmében azt találta ki, hogy a lopott pénzt Dusnokon, a nagyszüleinél rejtette el.

A vádirat szerint a trió ezután erőszakkal autóba ültette a sértettet. Mivel az éjszaka kellős közepén felébresztett nagyszülők házában pénzt nem találtak, Bajára indultak tovább. Aurelio ekkor is ütötte Krisztofert, aki kérte, vigyék az édesanyjához, hogy tőle kérhessen kölcsön. Végül nem így történt, Aurelio bajai lakására hajtottak és ott a sértettel egy kölcsönszerződést írattak alá, miszerint 180 ezer forintot kapott, és ezt hetente 20 ezer forintonként vállalja törleszteni. A vádlottak csak ezután engedték el a sértettet. N. Gergely az előkészítő ülésen teljeskörűen elismert mindent, társaira nézve terhelő vallomást tett, így két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott.

Dr. Zubornyák Ágnes ügyész a szerdai tárgyaláson a másik két vádlottal szemben fenntartotta az emberrablás vádját, hangsúlyozva: Aurelioék a sértettet akarata ellenére ültették az autóba. Szerinte az elsőrendű vádlottat – mivel tévés személyiség – mindenki felismerte a kocsmában, viselkedése általános megdöbbenést keltett, noha neki éppen kifejezetten kellene figyelnie az erkölcsi és jogi normák betartására, pozitív viselkedési mintát kellene közvetítenie, példát mutatnia. Aurelio esetében az emberrablásért kiszabható 2-8 év középmértékét, 5 év végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott.

C. Aurelio védője hosszan sorolta, véleménye szerint az emberrablás vádja miért nem állja meg a helyét, és lehet csak legfeljebb garázdaságról, testi sértésről beszélni. Az ügyvéd elmondta: a kiérkező rendőrjárőr megnézte a kocsma kamerájának felvételeit, és azt rögzítette, hogy azokon nem látható rendbontás, és hogy valakit erőszakkal kivittek volna. A védelem vitatta a tanúk vallomásait is, szerinte összekeverik a látott és az utólag hallott dolgokat, és összebeszéltek egymással Aurelio ellen. Az ügyvéd szerint Krisztofer dörzsölt bűnöző, aki bujkált a hatóságok elől, és vallomásakor csak szánalmat akart kelteni maga iránt. Az pedig megmagyarázhatatlan, hogy állítólagos elrablása után miért nem a 150 méterre lévő rendőrségre ment, hanem egy kocsmába. Az ügyvéd többször kijelentette: a sértettet Aurelioék nem tartották fogva, ezt az is bizonyítja, hogy noha bőven lett volna rá lehetősége, Krisztofer nem kért senkitől se segítséget, még nagyszüleitől se, akik nem is értesítették a rendőrséget, sőt, mikor megtudták, hogy unokájuk tartozik a vádlottnak, szinte kizavarták házukból.

Aurelio az utolsó szó jogán jó tíz percig beszélt, végig remegett a hangja, a végén hangosan sírt. Azt elismerte, hogy „idézőjelesen kirángatta a kocsmából és felpofozta a srácot”, de arra soha nem lenne képes, hogy valakit akarata ellenére arra kényszerítsen, amit a másik nem szeretne.

Aurelio (Caversaccio Aurelio Onorato) – Fotó: szeretlekmagyarorszag.hu

Forrás: baon


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: