Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az Index.hu számolt be arról, hogy megverték az ATV riporterét, a Jobbik politikusát meg lökdösték. Mutatujuk a részleteket.

Súlyos atrocitás érte az ATV egyik tudósítóját, Szalai Pétert vasárnap reggel Pécsen, amikor arról szeretett volna forgatni, hogy egy pécsi önkormányzati irodában feltételezhetően szavazatokért cserébe tartós élelmiszereket tartalmazó csomagokat osztanak a helyi választópolgárok között. – írja az Index.

A hírportál szerint Szalai Péter a helyszínről bejelentkezve az Indexnek elmondta: a reggeli órákban “három nagyobb darab” ember bántalmazta őt és Gyimesi Gábort, a Jobbik önkormányzati képviselőjét, akik azután szerettek volna bejutni a pécsi Szeptember 6. térnél lévő önkormányzati helyiségbe, hogy megtudták, többen is csomagokkal térnek ki onnan.

Miután az ajtóban útjukat állták, a politikust a falhoz szorították, míg a riportert többször megütötték, megfenyegették, kameráját pedig megpróbálták elvenni, kicsavarni a kezéből. Az incidens alatt az ATV-s tudósító kamerája végig forgott.

A Pécsi Stop információja szerint Szalai Péternek 100 ezer forintot meghaladó kára keletkezett.

Hencsei Zsolt, a Mindenki Pécsért Egyesület meszesi képviselőjelöltje az eset után egy Facebook-bejegyzésben számolt be a történtekről:

Most reggel 8 órakor a Meszesi Szeptember 6. térnél lévő önkormányzati helységbe be szeretett volna menni Gyimesi Gábor önkormányzati képviselő úr és meg szerette volna tudni,hogy miért van nyitva vasárnap a helység!?

Az ATV híradósa is vele volt kamerával. Mivel feltételezhető,hogy választási csalás történik. Illetve folyamatban van jelen pillanatban is.

A válasz az volt,hogy az ATV munkatársát többször megütötték, Gyimesi Gábort is kilökték a helységből. Kardokkal fenyegetőznek, ordibálnak , próbálnak fenyegetően fellépni.

Gyimesi Gábor a Hvg.hu-nak elmondta: önkormányzati képviselőként arról szeretett volna érdeklődni, hogy miért van nyitva vasárnap az önkormányzat irodája, kérdésére pedig azt mondták, hogy egy egyesület bérelte ki azt, a csomagokat pedig azoknak osztják, akik sikeresen elvégeztek egy tanfolyamot.

A csomagban egyébként étolaj és némi tartós élelmiszer volt.

A jobbikos politikus később élőben jelentkezett be a Facebookon, ahol arról beszélt, hogy önkormányzati képviselőként még a kiérkező rendőrökkel sem juthatott be az irodába, elállták az útját, majd a rendőrök szeme láttára kezdték el lökdösni. “Azt gondolom, hogy ez már tényleg a demokrácia megcsúfolása” – mondja a videón.

Szalai Péter az Indexnek elmondta: a helyszínen rendőri intézkedés történt, a feljelentésen még gondolkodik. “Hosszú ideje vagyok a pályán. Még a 2006-os eseményeknél sem vertek meg. Elképesztőnek gondolom, hogy mindez egy önkormányzati helyiségben történt meg” – mondta a riporter az Indexnek.

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: