Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Ullmann Mónika, Pesterzsébet jobbikos képviselőjelöltje este a vasútállomás felé indult, amikor a Kossuth Lajos utca egyik sarkán, egy sötét szakaszon megtámadták.

Egy fiatal férfi a vállára vetett táskát rántotta le róla, de ő ellenállt, és lapockán ütötte támadóját, aki ezután eltűnt a környékbeli utcákban – írta meg az Alfahír.

A képviselőjelölt a portálnak elmondta, hogy a kézfején könnyebb sérülést szerzett, feljelentést ugyanakkor nem tesz, mivel nagyon rossz tapasztalatai vannak a rendőrség bűnfelderítési gyakorlata kapcsán.

Hozzátette, a lányát nemrég fényes nappal rabolták ki, és hiába tettek feljelentést, annak sem lett eredménye.

Bencsik Jánost, a pesterzsébeti Jobbik elnök az esettel kapcsolatban elmondta, Pesterzsébeten gyakorlatilag megszűnt a közbiztonság.

Szerinte a legtöbb problémát az utóbbi években betelepült családok jelentik, akik egyes városrészeket szó szerint rettegésben tartanak, a városvezetés pedig szemmel láthatóan tehetetlen.

A Jobbik megerősített járőrszolgálatot, több térfigyelő kamerát, összehangoltabb polgárőri és rendőri akciókat, valamint határozottabb hatósági fellépést követel a garázda elemekkel szemben


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

MEGOSZTÁS