Török Zsolt - Fotó: BalraMagyar
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

“A második LEGSZEGÉNYEBB ország hazánk az EU-ban…
… De ha csak a volt KGST országokat nézzük, akkor is szörnyű, lesújtó az Orbáni nemzetellenes kormányzás eredménye.
csak mondom, hogy pár éve még Romániát és Horvátországot is megelőztük, az MSZP kormányok idején pedig még jóval előrébb voltunk.

Ezer éven keresztül hazánk a térség éllovasa volt, de Orbán és tolvaj bandája idáig züllesztette.
Minden ország megelőzött minket teljesítményben, a bérekben már majdnem az utolsók vagyunk és a nyugdíjak terén pedig Románia is megelőzi hazánkat 2 éven belül.
Ez nem nemzeti politika.” – írja Török Zsolt szocialista politikus legfrissebb bejegyzésében.

Fotó: T.Zs. közösségi oldala

Az eurostat csütörtökön közzétett (2017-es) adatai szerint bár csökkent, de még mindig óriási a különbség a leggazdagabb és legszegényebb EU-tagállam között.

Két mutatót vizsgáltak: a vásárlóerő-paritáson számolva az egy főre jutó bruttó hazai terméket (GDP), és a háztartások életszínvonalának kifejezésére alkalmasabb, egy főre jutó tényleges egyéni fogyasztást (AIC).

Ez utóbbiban Luxemburg az első az uniós átlagot 100 százaléknak véve 132 százalékkal, Németország a második (122%) és Ausztria a harmadik (117%). Az utolsó Bulgária (54%), a második leghátsó helyen Magyarország és Horvátország áll (62%). Tavaly 134 és 53 százalék volt a két véglet.

Magyarország 2015-ben még 63 százalékkal szerepelt, 2016-ban pedig 62 százalékkal, ehhez képest stagnált az idén. Két évvel ezelőtt még Horvátországot és Romániát is megelőzte.

Forrás: Török Zsolt közösségi oldala / Euronews

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: