Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Úgy tűnik ebben a kampányban eddig nem tudtak igazi fogást találni az ellenzéken. Hiába küldték a rendőrséget Pikó Andrásékra, mára kiderült, semmit nem követtek el.

Most azonban megint ‘jogi elégtételt’ igyekszik venni a jobboldal. A célkeresztben ezúttal Varjú László a Demokratikus Koalíció politikusa áll.



Polt Péter elvenné Varju László mentelmi jogát – A Rendőrség és az Állami Számvevőszék után az Ügyészség is megérkezett a kampányba – kezdi riasztó hangvételű közleményét a DK.

A párt arról ír, hogy közleményt adott ki a Legfőbb Ügyészség, hogy az Országgyűlés elnökénél indítványozta Varju László DK-s egyéni országgyűlési képviselő mentelmi jogának felfüggesztését.

Tette mindezt akkor, amikor az erről dönteni képes Országgyűlés hónapok óta nem ülésezett, hetekig még nem is fog, ám “véletlenül” pont elérkeztünk az önkormányzati választási kampány finisébe.

Tette mindezt arra hivatkozva, hogy “választás rendje elleni bűntett” történt, méghozzá az álellenzéki kamujelöltek és az ukrán bérszavazók országában.

A Demokratikus Koalíció kiáll Varju László mellett és koncepciós eljárásnak tartja az ügyészség vádjait.








A DK szerint ezzel a Rendőrség és az Állami Számvevőszék után az Ügyészség is megérkezett a kampányba, ezzel már majdnem teljes a Fidesz által megszállt állami szervek részvétele az ellenzék lejáratásában.

 A Fidesz nagyon is jól érzi: bukni fog jövő vasárnap.

Az ügyészség közleménye szerint a Demokratikus Koalíció (DK) politikusa a megalapozott gyanús szerint az egyik budapesti egyéni választókerület országgyűlési képviselőjelöltjeként a tavalyi országgyűlési választás előtt, februárban egy kávézóban találkozott a függetlenként induló jelölttel, a volt szocialista Horváth Imrével.


Az ügyészség szerint a találkozó során Varju – a választáson való nyerési esélyeinek növelése érdekében – anyagi juttatást ígért a férfinak azért, hogy a képviselőjelöltségtől lépjen vissza a javára, ám ő a felvetést elutasította.


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Nem jutnak el Önhöz a legfrissebb ellenzéki hírek?

Nem véletlen.

A kormánypropagandának az a célja, hogy minél kevesebbekhez szóljon az ellenzék. Töltse le mobiltelefonjára ingyenes hírküldő szolgáltatásunkat, hogy közvetlenül kapcsolatban maradhassunk.

Ide kattintva letöltheti!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here