Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Az Index.hu számolt be arról a felelőtlenségről, ami kis híjján gyerekek életébe került. Ez nem vicc, erre nincsenek szavak.

A legolvasottabb hazai hírportál beszámolója szerint az érdi kampányban sikerült az önkományzatnak olyan játszóteret átadnia, ami  még nem készült el teljesen, több helyen vascsövek, gödrök vannak benne.



Az RTL Klub híradója járt utána annak a döbbenetes történetnek, amelyre nincs magyarázat, ugyanis az

AZ AVATÓ UTÁNI NAPON MEG IS TÖRTÉNT AZ ELSŐ BALESET, GYEREKEK ESTEK A MUNKAGÖDÖRBE, EGYIKÜKET MAJDNEM FELNYÁRSALTA KÉT BETONVAS AZ APJA SZERINT.

A helyi ellenzék szerint a választás miatt siettek az átadóval. Az önkormányzat a kampány miatt felelőtlen módon, félkészen felavatta a játszóteret, mondta Csőzik László, az érdi ellenzék polgármesterjelöltje.

AZ ÉRDI ÖNKORMÁNYZAT A TÉVÉNEK AZT ÍRTA, VALÓJÁBAN NEM IS ADTÁK ÁT A FÉLKÉSZ JÁTSZÓTERET, CSAK FELAVATTÁK.

„Nem adtuk át a játszóteret, felavattuk és néhány napos próbaüzemet tartottunk”

– írta Érd Polgármesteri Hivatala.Hozzátették, hogy visszaminősítették építési területté a játszóteret, balesetről pedig nem hallottak.








Érd polgármestere vasárnap még büszkén posztolt a Facebookra a játszótérről, és nem utalt arra, hogy ideiglenesen lenne csak nyitva. – írja az Index.hu

Az önkormányzat közlése szerint tilos bemenni a játszótérre, aki mégis megteszi, szabálysértést követ el, de a Híradó felvételei szerint szerdán is tucatnyi család tudott akadálytalanul bemenni a játszóhelyre.


 


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Nem jutnak el Önhöz a legfrissebb ellenzéki hírek?

Nem véletlen.

A kormánypropagandának az a célja, hogy minél kevesebbekhez szóljon az ellenzék. Töltse le mobiltelefonjára ingyenes hírküldő szolgáltatásunkat, hogy közvetlenül kapcsolatban maradhassunk.

Ide kattintva letöltheti!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here