„Hánynom kell tőletek” – Gyomorforgatóan gusztustalan dolgot tett a jobboldal, nincsenek szavak

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Az egy dolog, hogy választási kampány van, de a szennyben ennyire nem merülhet el senki, még a magát keresztény konzervatívnak valló oldal sem.

Karácsony Gergely az ellenzék közös főpolgármesterjelöltje az alábbi bejegyzést tette közzé a közösségi oldalán, ami annyira megrendített, hogy nem tudom szó nélkül hagyni:

Ma temettük el Riz Leventét, a XVII. kerület polgármesterét, akit minden politikai véleménykülönbség ellenére sokra tartottam.

A temetés előtt sajtótájékoztatóm volt, ahol arra kértem a lakájmédia képviselőit, hogy érjék be most kevesebb kérdéssel, mert nem szeretném lekésni a temetést.

Természetesen a kérésem nem tartották tiszteletben, és rohantak utánam az alagsori lejárat felé, amelynek az ajtaja a férfi mosdó mellől nyílik.

Na ebből sikerült azt megírniuk a hírhamisítóknak, hogy a budiba menekültem a sajtó elől.

Hánynom kell tőletek!

– zárja joggal a bejegyzését Zugló baloldali polgármestere.

Egy dolog a párthovatartozás és más dolog a kegyelet. De Ríz Levente a Fidesz polgármestere volt. A saját polgármesterük temetését mocskolták be azzal azok a jobboldali propagadamunkások, akik hazugságok terejsztésére használtak fel egy ilyen alkalmat.

Erre a tettre nincsenek szavak!

 


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours