Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ilyen az, amikor egy pártnak elkötelezett támogatói vannak.

Nem nagyon lehet kibabrálni a DK-val. Egyész pontosan azért nem, mert a DK soha nem az a párt volt, ami azért lett sikeres, mert pénz, fegyver és paripa rendelkezésre állt volna.

A HírHugó hozta a hírt, mely szerint hirtelen lemondták Dobrev Klára és Gy. Németh Erzsébet fórumhelyszínét a XVII. kerületben.

A napokkal ezelőtt meghírdetett kampányesemény helyszínét tehát a kormánypártokhoz köthető körök az utolsó pillanatban mondták vissza.

Dobrev Klára is beszállt az önkormányzati választási kampányba és sorra járja a településeket biztatva az ellenzék híveit, hogy vegyenek részt október 13-án az önkormányzati választáson. Most azonban egy újabb aljas húzással szembesült az európai parlament alelnöke.

Már-már komédiába hajló módon próbálkozik a Fidesz, hogy minden eszközzel ellehetetlenítse az ellenzék kampányát. A XVII. kerületbe Gy. Németh Erzsébet közös ellenzéki polgármesterjelölt és Dobrev Klára részvételével tervezett az ellenzék lakossági fórumot, a rendezvény helyszínét azonban 3 nappal a fórum előtt lemondta a hely tulajdonosa, méghozzá csőtörésre hivatkozva- derül ki a DK közleményéből.

Azt gondolták, hogy ezzel megakadályozhatják azt, hogy Dobrev Klára elmondhassa a véleményét.

A párt azt is hozzá teszi, hogy tette mindezt annak ellenére, hogy a fent nevezett tulajdonos egyébként egy víz- és gázszerelő. A helyzet komikumára tekintettel felajánlottuk, hogy ha ő nem tudja megszerelni a problémát okozó csőtörést, akkor majd mi megszereltetjük, erre azonban lecsapta a telefont.

Pontosan így néz ki egy kerület, amelyben emberek és vállalkozók félnek a saját városvezetésüktől, a városvezetés pedig attól fél, hogy a polgárok október 13-án nyugdíjba küldik.

A Demokratikus Koalíciónak két rossz híre is van a Fidesznek: 1. a félelmük teljesen jogos, 2. a fórum nem marad el, a Dobrev Klára és Gy. Németh Erzsébet közös ellenzéki polgármesterjelölt rendezvényét szabadtéren fogjuk megtartani-írják.

A propaganda média nem fog beszámolni arról, hogy Fideszék minden aljas húzást bevettnek a választási kampányban, ezért kérjük oszd meg ezt a posztot, hogy mindenki lássa, miből van elege a magyar emberek nagy többségének.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: