Újabb botrány a MÁV-nál – az MSZP robbantotta a bombát

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Az ellenzéki párt sajtóirodáján keresztül közölte a döbbenetes állításokat.

Az MSZP szerint nem telik el úgy nap, hogy ne kapjunk hírt a MÁV botrányos állapotáról.

Az egyik nap egy vágányon szembe mennek egymással a személyvonatok, a másik nap nem indulnak el a szerelvények, vagy ha úton vannak kiszámíthatatlan menetrenddel közlekednek.

Ma, csak egy felsővezeték szakadt le, de egy tömegszerencsétlenség kódolva van a MÁV mai állapotába.

Az MSZP szerint mindenért, ami a MÁV-val, az utasokkal és a vasutasokkal történik csakis az Orbán-kormányt és a pártszolgálatot teljesítő Homolya Róbertet terheli a felelősség. -írja közleményében az MSZP.

Mindeközben az MSZP alelnökének Komjáthi Imrének a kezébe került egy titkos anyag.

Komjáthi Imre az MSZP alelnöke sajtótájékoztatón elmondta, a közlekedési vállalat számos szakszervezete a cégi jogi osztályától kapott hétfőn levelet, amelyben a véleményüket kérik arról, hogy csoportos létszámleépítés esetén milyen eljárást alkalmazzanak.

A szocialista politikus közölte, a levél eljutott hozzá is.

Az MSZP tudni akarja, mire készül a kormány és a MÁV – jelentette ki.    Elmondta, akkor akar a cég létszámleépítést, amikor gyakorlatilag összeomlott, minden napra jut egy botrány, folyamatos a létszámhiány, 1000-1500 embert azonnal fel tudnának venni.

Komjáthi Imre szerint a problémák nemcsak azért vannak, mert az alacsony bérek miatt létszámhiány van, hanem azért is, mert a MÁV vezetője egy politikai lobbista.

De Homolya Róbert, úgy látszik, hogy a lobbizáshoz sem ért, mert nem tudja működőképessé tenni a MÁV-ot – tette hozzá.

Az MSZP alelnöke azon aggodalmát is megfogalmazta, amely szerint lehet, hogy az a cél, hogy a leépítések, a “kivéreztetés” után egy magánbefektetőnek eladják a céget vagy a “zsírosabb falatokat”.

Hozzátette: lehet, hogy már a terv is elkészült tavaly nyáron az Adrián Mészáros Lőrinc jachtján, amelyen Homolya Róbert is vendégeskedett.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours