2017. november 23. Gyurcsány Ferenc, Demokratikus Koalíció Párt elnöke. Interjú. Fotó: Szalmás Péter
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Demokratikus Koalíció sajtóirodája szerint, rengeteg pénzt költött az állam a nagy kirúgási hullám és brutális feltételek után megmaradt közszolgák tréningezésére.

Mint íjrák, a Veszprém Megyei Kormányhivatal és a MIniszterelnökség közösen 6,9 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást kapott a célra.

A Veszprém Megyei Kormányhivatal ennek részeként írt ki kétrészes közbeszerzést – mindkettőt a Fidesz-közeli Ideona Zrt. vitte el.

A Demokratikus Koalíció szerint elég feltűnő a Fidesz-közeli cégek heves vonzalma a különböző közpénzekhez és támogatásokhoz.

Tisztában vagyunk azzal, hogy a Fidesznek nem a közalkalmazottak jóléte és képzettsége a lényeg.

Sokkal fontosabb a közpénz, amivel alaposan ki lehet tömni a sógor-koma-jóbarátok zakózsebét.

Mi, európai magyarok arra fogjuk költeni a vissza nem térítendő támogatásokat, amikre azokat szánják, és nem arra, hogy a haverok jól éljenek belőlük. – zárul a DK közleménye.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: