Hatalmas megtiszteltetés érte Ujhelyi Istvánt, innen is gratulálunk

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Több mint ezer résztvevő, hatvanöt miniszter és több mint harminc turisztikai államtitkár vett részt ezekben a napokban az ENSZ Turisztikai Világszervezetének (UNWTO) közgyűlésén, az oroszországi Szentpéterváron.

A turizmus iparág egyik legfontosabb eseményén az Európai Parlamentet a magyar EP-képviselő Ujhelyi István képviselte, mint a közlekedési és turizmus szakbizottság területért felelős alelnöke. A csúcstalálkozó kiemelt témája a fenntarthatóság volt, de a turisztikai szektor foglalkoztatási és továbbképzési kérdéseiről is érdemi párbeszédet folytattak a résztvevők.

Az eseményen Zurab Pololikashvili, az UNWTO főtitkára megerősítette Ujhelyi Istvánt rendkívüli ENSZ-nagyköveti tisztségében, jelezve, hogy továbbra is számít munkájára az uniós intézményekkel való kapcsolattartásban. A magyar EP-képviselő az ENSZ-szervezet vezetőjének döntése kapcsán azt hangsúlyozta: az Európai Unióban több mint huszonnégymillió embernek ad munkát a turisztikai szektor, gazdasági súlya is kiemelkedő a régióban. „A turizmus szereplői számára kiemelt jelentőségű terület kell, hogy legyen a következő években a fenntarthatóság és az oktatás, az uniós intézmények szerepe pedig mindkettőben érdemben növekedni fog, ezért fontos a hatékony és érdemi együttműködés az EU és a szektor szereplői, érdekképviselői között” – fogalmazott az MSZP politikusa.

Ujhelyi Istvánt még 2018-ban kérte fel az UNWTO erre a tisztségre, hasonló megbízatást kapott tavaly Eliza Jean Reid izlandi first lady, Aliko Dangonate afrikai üzletember, akit a Forbes korábban az év emberének választott, illetve Lionel Messi focista is. Ujhelyi István a most megerősített, rendkívüli ENSZ-nagyköveti megbízatást továbbra is társadalmi munkában látja el.
Az UNWTO 1975-ben alakult, világkonferenciáin és szakmai rendezvényein a tagállamok küldöttei szakemberek bevonásával vitatják meg a turizmus problémáit, valamint a nemzeti és nemzetközi teendőket.

Ujhelyi István és Zurab Pololikashvili főtitkár az UNWTO tavalyi prágai találkozóján

(fotó: Ujhelyi István és Zurab Pololikashvili főtitkár az UNWTO tavalyi, prágai találkozóján)


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours