Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Vissza fogjuk szorítani a Fideszt! – írja Tóth Bertalan az MSZP elnöke.

Letelt az önkormányzati választásokra a jelöltállítási határidő. A csapatok felálltak itt is és a másik oldalon is. A szabad városok megteremtéséért küzdő demokratikus erők oldalán és az elnyomó fideszes hatalom oldalán.

Míg az egyik oldal szabad, szolidáris és zöld önkormányzatokat akar, az elnyomó fideszes hatalom kiváltságokat, cenzúrát és ellopható uniós pénzeket.

Hosszú idő után, és viszonylag hosszú ideig most lehet esélyünk változtatni a szűkebb környezetünkön. Mert igenis van esély a változásra, van esély a települések felszabadítására.

Pontosan érzi ezt az elnyomó fideszes hatalom is, különben nem próbálna meg úgy tenni, mintha érdekelné az idős emberek sorsa, mintha fontosabb lenne számára gyermekeink, unokáink jövője, mint a ma ellopható uniós pénz.

Márpedig nem feledhetjük: az idős embereknek nem a „földesúr” kénye kedve szerint osztogatott alkalmi rezsiutalványra lenne szükségük, hanem a megélhetésüket biztosító, tisztességes nyugdíjra, tiszteletre és odafigyelésre.

Gyermekeink számára pedig annak az esélyét kell biztosítani, hogy tehetségük kibontakozását ne akadályozza se az állami bürokrácia, se a család szociális háttere.

Egy szabad városban mindez a megfelelő ösztöndíj-rendszer bevezetésével megteremthető. Sőt, biztosítani fogjuk, hogy a szabad települések, vagy a települések szövetségi együttműködései közvetlenül az Európai Uniótól kapjanak forrásokat a fejlesztésekhez.

Van esély, csak élnünk kell vele. A szabad városok megteremtéséért küzdő demokratikus erők sok helyen megértették a választók üzenetét: ha le akarjuk váltani a korrupt fideszes kiskirályokat, azt csak együttműködéssel tudjuk megtenni. Az MSZP politikusai, aktivistái sokat dolgoztak ezért, hogy ezek az együttműködések létre tudjanak jönni.

Ezt az együttműködést Budapesten, a megyei jogú városokban és a nagyvárosok háromnegyedében létrehoztuk. Látom az esélyt arra, hogy a fővárosban és a 23 kerületben az ellenzék fölénybe kerüljön. Látom az esélyt arra is, hogy a 23 megyei jogú városban – Miskolctól Pécsig, Szombathelytől Nyíregyházáig – vissza tudjuk szorítani a Fideszt.

Ahol élünk a kínálkozó eséllyel, ott komoly lépést tudunk tenni a Fidesz dominancia megtöréséhez és a szabad városok hálózatának kiépítéséhez.

Az MSZP által támogatott több mint 1350 képviselőjelölt, és az MSZP által támogatott civil szervezetek sokszáz képviselőjelöltje ezért fog dolgozni.

Harminchárom nap van hátra a választásokig. Van esély, éljünk vele! Hajrá, a szabad városokért!


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

Molnár Csaba nagyon kiakadt Magyar Péterre – “Magyar Péter hazudik”

Magyar Péter vagy hazudik, vagy nőnek tartja magát, vagy nem tiszteli a nőket védő szabályokat. Az Európai Parlament Alkotmányügyi Bizottsága megválasztotta az alelnökeit. Magyar Péter...

Gyászol az ország: Elment gyermekkorunk kedvenc alkotója

Gyászol az ország. Hétfő éjjel, 97 éves korában elhunyt Kertész György, a Vízipók-Csodapók zseniális írója. Halálhírét fia búcsúzó posztja révén tudtuk meg, amelyből kiderült, hogy...

Felrobbant az internet Majka szavai után: Puzsér úrnak nagyon kijárt már egy lángos…

Korábban beszámoltunk róla, hogy a Pesti Srácok újságírója Ábrahám Róbert egy közéleti vitát úgy rendezett Puzsér Róbert publicistával, hogy egy személyes találkozás alkalmával arcon...

Súlyos bajban van Orbán – Brüsszel eddig tűrt neki

Túlzottdeficit-eljárás indul Magyarország ellen is a közeljövőben – tudta meg az atv.hu a Pénzügyminisztériumtól. „Az Európai Bizottság döntése alapján hét országgal szemben indul túlzottdeficit-eljárás, tehát ez nem...

Orbánék buktak a bíróságon: Példaértékű pert vesztettek

Az állami tulajdonú Nemzeti Sportügynökség 2022 őszén szerezte meg a Nemzeti Sport (Orbán Viktor kedvenc lapjának - szerk.) kiadói jogait, meg nem erősített sajtóértesülések...

Orbán megint beégett: Juszt László feltette a 10 pontos kérdést

Oroszország jelentős lépést tett a nemzetközi kereskedelem terén azzal, hogy megemelte a "barátságtalan országokból" érkező fogyasztási cikkek importvámját. Az érintett termékek között szerepelnek a...

Orbánék máris toporzékolnak: Gyurcsány Ferenc nagyon lerendezte őket

Gyurcsány Ferenc a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke közösségi oldalán osztott meg egy fontos írást, amely leleplezte a mai hatalmat: Amíg a radikális szélsőjobb bomber dzsekit...

Komjáthi Imre összeakaszkodott Mészáros Lőrinccel

Mészáros Lőrinc már hosszú ideje nem gázszerelő, hanem tehetős kormánypárti oligarcha  - Komjáthi Imre az MSZP pártelnöke hosszasan levezette miért is kell megadóztatni Mészárost. A...