Betette a NER a lábát ide is.
Nem tudunk másra következtetni Czeglédi Zoltán szavai alapján, valamit abból a tényből kiindulva, hogy a lap teljes szakmai vezetése felállt. A politikai elemző így fogalmazta meg a dolgot:
Három dolgot szeretnék az alábbiakhoz hozzáfűzni.
1. A holnapután megjelenő 168órában lesz egy cikkem, amit még e botrány előtt adtam le a lapnak. Nem tudom, az új „koncepcióba” egyáltalán belefért volna-e az, amit és ahogy én írok, de megelőzendő a dilemmát, itt közlöm, hogy ezek után természetesen egy sort sem írok többet ebbe a hetilapba.
2. Az elmúlt hónapokban növekvő megdöbbenéssel figyeltem, ahogy Köves Slomó ott vigyorog fideszes kampányfelületeken, ahogy csak olyan válaszai vannak, aminek a Fidesz örül, meg ott ácsorog tétován a szülésserkentő fideszes kanbulin. Világos volt, hogy el kell jönnie ennek a pillanatnak. De mivel egyidősek vagyunk, én még látni fogom, amikor kibaszottul megbünteti a sors azért, amit most művelt.
3. Mivel a Fidesz a Népszabadságnál gyakorolt hirtelenség helyett itt a lassú kivéreztetés mellett döntött, biztosan meg fog jelenni 168óra címen egy hetilap a következő hetekben, hónapokban és talán-talán években is. Lesznek is benne itt-ott jó cikkek, sőt, talán a köztudottan ocsmány nemfizetési gyakorlatot is felváltja egy időre a forrásbőség, megmutatni, hogy minden oké.
De a mai készítők távoztával, és a kalkulálható átkalibrálással egy olyan abszurd kiméra jön létre, aminek semmi köze sem a lap történelméhez, sem az elmúlt éveihez.
Röviden: A 168ÓRA NEVŰ HETILAP MEGSZŰNT.
Köszönöm, hogy amíg létezett, én is részese lehettem.
Mindezt azután közölte, hogy a lap főszerkesztője bejelentette:
Ma bejelentettem, hogy október elsejétől távozom a 168 Óra szerkesztőségéből. Velem együtt távozik két közeli barátom és kollégám, Zoltán Laknerés Gyula Krajczar,akik eddig főszerkesztő-helyettesként segítették a munkámat. A szerkesztőség előtt ezt a beszédet mondtam el:
„Mint azt bizonyára már mindenki hallotta, október 1-én – a lap tulajdonosaival fennálló föloldhatatlan ellentéteim miatt – távozom a főszerkesztői posztról és a laptól is. Utódom Rózsa Péter, a Klubrádió eddigi főszerkesztő-helyettese lesz.
Immáron több mint három éve csináljuk közösen ezt az újságot. Érdemes pár mondatban erre az időszakra visszatekinteni. Amikor e lapot átvettük, benyomásom szerint fáradt volt, csüggedtséget sugárzott, viszont valóban otthonosságot adott olvasóinak, méghozzá a megszokottság otthonosságát: a mindig minden ugyanaz otthonosságát, a mi mindig mindenről ugyanazt gondoljuk, mert egy nyelven beszélünk otthonosságát. Ez a kényelem előbb-utóbb megszokáshoz, rutinhoz, közhelyekhez vezet.
Magam arra szegődtem, hogy ennek hadat üzenjek, ami konfliktusos, nehéz és hosszú folyamat volt, embert próbáló nekem és a szerkesztőségnek egyaránt. Hiszen ez olyan folyamat, amelynek keretében le kell számolnunk illúziókkal, hagyományokkal, beidegződésekkel, s ez önreflexív munka, olyan, amelynek keretében folyamatosan megkérdőjelezünk és megvizsgálunk mindent, amit korábban szilárd pontnak hittünk.
Magunkat, saját munkásságunkat is. Vannak, akik erre az önreflexióra képtelenek – ők, bármilyen fájdalmas is volt ez, már nem tartoznak ehhez a közösséghez.
Így formáltuk át szép lassan és közösen ezt az újságot. Megpróbáltuk egyfajta műhellyé tenni, ahol jó érzés gondolatokat cserélni, ahol senkinek nem kell tartania attól, ha másként lát dolgokat, mint a többség, mert a véleményét ugyanolyan alaposan megrágjuk, mint a sajátunkét.
Ahol különböző, de értékrendjükben nagyon is egymáshoz tartozó emberek dolgoznak, olyanok, akik szeretik a valóságfeltárás mindennél izgalmasabb kihívásait, és harcolnak minden leegyszerűsítés ellen, mert ez a világ igenis bonyolult, talán most még bonyolultabb, mint valaha. Így vált ez a közösség szellemi műhellyé. Így jelenhetett meg e lap hasábjain folytatásban Rajnai Attila szakmai remeke, Voldemort nagyúr története, az első olyan kormányzati segítséggel végrehajtott korrupciós botrány, amelynek a Fidesz-érában jogkövetkezménye is lehet.
Így írhattuk a nemzet legégetőbb bajairól – az oktatás áldatlanságáról, az oktatás és a munkaerőpiac összefüggéseiről, a gazdaság helyzetéről, a társadalom fölaprózódásának és szétválásának egészen elképesztő folyamatáról – a legmagasabb színvonalú cikkeket, olyanokat, amelyek alapján a számomra mérvadó szakmai közvélemény szemében mára Magyarország egyik fontos fórumává vált a 168 Óra. És mivel önállóan gondolkodunk és a saját utunkat járjuk, természetesen vérig sértettünk mindenkit nem csak a kormány köreiben, hanem azokéban is, akik a mi oldalunkhoz tartozónak vallják magukat.
De nem biztos, hogy az a valódi ellenzéki, aki a legharciasabban csörtet.
Voltak gyönyörű, megvilágosító pillanataink, amelyeket senki sem vehet el tőlünk. Ilyen volt a tavalyi konferencia Szűcs Jenő örökségéről. Aki ott hallotta Gyurgyák János beszédét, pontosan értheti azokat a dilemmákat is, amelyek a mi lapkészítésünket meghatározták. Ilyen volt a Bajnai Gordon kormányának egy évéről szóló kötet elkészítése, amely úgy kelt el már hatezer példányban, ami egészen elképesztő siker, hogy lényegében egyetlen percig sem volt kapható a boltokban.
Ilyen volt számos cikk, elemzés megírása, ilyen Lampé Áginak a holland nagykövettel készített interjúja, Ónody-Molnár Dóra Lovász Lászlóval készített interjúja, Szabó Brigi elemzései, Sándor Zsuzsanna színészinterjúi, Cseri Peti beszélgetése Korda Györggyel, Buják Attila egészen elképesztő portréi és még hosszasan sorolhatnám, mert ezek mind-mind: igazodási pontok. Egy folyamatos kihívásokat kereső és pezsgésben lévő, a szellemi restséget elutasító szerkesztőség igazodási pontjai.
Egy bravúros szakmai teljesítménynél azonban egyetlen pillanatra szeretnék leragadni: Pungor Andris szerkesztette a lap elmúlt harminc évéről szóló kiadványt, amelyet áthat egyfajta finom szeretet, tapintat, méltóságteljes tisztelet az elődök iránt.
Én magam csak annyit kérek, ha tehetem, hogy majdan ennek az időszaknak a szakmai teljesítményére is hasonló méltósággal emlékezzenek, és akként emlékezzetek ti is: legyen ez olyan időszak, amely egy korszak lezárásáról és egy új elindításáról szólt, amely egymást szerető és tisztelő, egymást inspiráló emberek közös kísérlete volt, hogy megteremtsenek egy a mai kort meghaladó színvonalú és e kort jóval leköröző szellemiségű lapot.
Ha akadnak is majd olyan hangok, amelyek ezt kétségbe vonnák, ne hallgassatok rájuk. Ahogy én büszke vagyok arra, hogy tagja lehettem ennek a közösségnek, legyetek ti is ugyanolyan büszkék arra, hogy részt vettetek ebben a munkában. Erre, azt hiszem, kihúzhatjuk magunkat, s megalapozhatja a jövőbeli terveimet is.
Köszönöm nektek, hogy e lap főszerkesztőjeként fogadtatok el, elmondhatatlanul nagy tisztesség ez nekem.”
