Az MSZP lebuktatta: Olyan kapitálisan nagyot hazudott Orbán, hogy még maga sem hiszi el

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Az Orbán-kormány ismét úgy emelt az egészségügyi dolgozók bérén, hogy a legtöbbjüknek a hónap végén ugyanannyi pénz kerül a számlájára, mint az emelés előtt.

Nem először alázzák meg őket így, hiszen 2017 decemberében is ugyanezt játszották el. A trükk, az átverés a régi, csak a korábbi illuzionistát Kásler Miklósra cserélték.

A Fidesz csak a sajtóban tud fizetést emelni, mert a valóságban az orvosok és a szakdolgozók nagy részének semmi se jutott. Nem az anyagi helyzetükön akartak javítani, hanem csak a statisztikán.

Az emelés papíron jól mutat, de a valóságban semmit sem ér pont, mint Kásler miniszter szava.

Persze azért Orbán nem mindenkivel bánik így, hiszen Kásler Miklós a miniszteri kinevezése után három hónappal 61%-os fizetésemelést kapott, nem csak papíron.

Az orvosoknak és a szakdolgozóknak erkölcsi és anyagi megbecsülésre van szükségük, ezért meg kell emelni az egészségügy költségvetését és tisztességes béreket kell biztosítani a dolgozóknak.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours