A Fidesz nyálas ficsúrja Karácsony Gergelyt leprázza


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Ha Zugló sikertörténet, miért nem azzal kampányol a főpolgármesteri címre pályázó Karácsony Gergely? – vetette fel Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője szombaton Budapesten, sajtótájékoztatón.

A kormánypárti politikus szerint minden budapestinek joga van tudni, hogy aki egy közel kétmilliós város főpolgármesteri címéért jelentkezik, miért nem büszkélkedik az elmúlt ötéves polgármesteri tevékenységével.

Kiemelte, egyelőre “egyetlenegy csodát” tud idézni Zuglóból, arra is Karácsony Gergely jegyzője hívta fel a figyelmet, aki szerint már az is csoda, hogy a zuglói költségvetés működőképes, a helyzet pedig azóta csak romlott.



Nem fogja tudni becsapni a budapestieket, “mindenki világosan látja, hogy ami Zuglóban történik az minden, csak nem sikertörténet” – jelentette ki.

Úgy fogalmazott, “Karácsony nyámnyila, szereti azt a közeget, amikor elég vihorászással megúszni mindent”. Budapest vezetésének felelőssége azonban sokkal többet kíván ennél, sokkal komolyabb feladat – tette hozzá.

Kocsis Máté közölte, azt, hogy Karácsony Gergely alkalmatlan, azt ő maga tudja a legjobban. Baloldali polgármesterként nem tud kordában tartani egy baloldali képviselőtestületet, és képtelen felelősséget vállalni döntéseiért – sorolta.

Az is tény, hogy az átláthatóság mellett kampányoló Karácsony Gergely négy hónapja nem adja ki maradéktalanul a kerület gazdálkodására vonatkozó adatokat, még a képviselőtestület tagjainak sem – mondta a kormánypárti politikus.

Kiemelte, minden jel arra mutat, hogy a zuglói önkormányzat ősztől már csak hitelből tudja működésben tartani magát. Karácsony Gergely kerüli ezeket a témákat, és miközben az átláthatósággal kampányol, éppen a választási kampányban titkolja a zuglói gazdálkodási adatokat. Világosan látszik, hogy alkalmatlansága miatt a zuglói önkormányzat csődközelbe került – tette hozzá.








Kocsis Máté elmondta, a XIV. kerület tavalyi bevételei 3,5 milliárd forinttal maradtak el a tervezettől, parkolásból 338 millió forinttal kevesebb folyt be és ugyan májusban alkalmi népszerűségből megszavazta a parkolás ingyenességét, de a júniusi határidőt félretéve a mai napig nem hajtotta végre. Az iskolakezdéskor pedig továbbra is mindenkinek a “feneketlen kútba” kell dobálnia a pénzt a zuglói parkolás közben – fogalmazott a Fidesz frakcióvezetője.

Ezzel összefüggésben arra is felhívta a figyelmet, hogy a parkolási bevételek és felhasználásuk adatai nem egyeznek meg egy májusi zuglói képviselőtestületi előterjesztés szerint, ami miatt a kormányhivatal törvényességi felügyeleti eljárást indított.


Idézte azt is, hogy a jegyző szerint egy alföldi középvárosban különb az egészségügy, az óvodák és a bölcsődék helyzete, Zuglót pedig egy 2 milliárdos hitelkeret tartja lélegeztetőgépen. Az eddigi adatokból zuglói kormánypárti képviselők arra a következtetésre jutottak, hogy ősztől már csak ez a hitelkeret áll az önkormányzat rendelkezésére a működéshez.

Kocsis Máté megjegyezte, arra számít, hogy Karácsony Gergely nem fog ezekről a kérdésekről beszélni délutáni “mindent megígérős kampányrendezvényén”.


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Nem jutnak el Önhöz a legfrissebb ellenzéki hírek?

Nem véletlen.

A kormánypropagandának az a célja, hogy minél kevesebbekhez szóljon az ellenzék. Töltse le mobiltelefonjára ingyenes hírküldő szolgáltatásunkat, hogy közvetlenül kapcsolatban maradhassunk.

Ide kattintva letöltheti!


Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük