A kormánypropaganda mindenhová eljut. Ez a cikk viszont csak akkor, ha megosztod!
  •  




A nemzet művésze egészen döbbenetes történetet mesélt el a 168 órának adott interjújában.

A művész többek között arról beszélt, hogy a rendszer legnagyobb bűne az a fajta politikai megosztottság, mely nem új keletű. A bélyegek és a stigmák melyeket ráaggattak azonban nem mostani keretezésűek. Sőt! Nem is akkor keletkeztek, amikor hat bátor társával kiállt a Heti Hetes nevű műsorral és nyílt őszinte politikai véleményeket fogalmazott meg.


Kövess minket facebookon is


Már 1992-ben, egy paródia miatt pellengérre állították a nemzet művészét:

„Előző évben mutatták be Koltay Gábor szerintem rossz filmjét, amelyben Hirtling István játszotta a barátot. A film végén Pista felugrott a levegőbe, és azt kiáltotta: „Megtaláltam! Testvérek, magyarok!” Gondolom, az őshazát.

Az én paródiámban Julianus barát egy kulcsot talált a fűben, amely egy budit nyitott. Majd beszaladt a budiba, ami felrobbant. Ezután megjelent egy újságban, hogy én a magyarságot szarnak tartom, és fel akarom robbantani Magyarországot. Teljesen paff voltam. Onnantól kezdve SZDSZ-bérenc lettem, hazaáruló.”  – mondja el Gálvölgyi.

Persze csak az tett le valamit az asztalra – szokták mondani – akit mindkét szélsőséggel megvádolják. Gálvölgyi sem volt kivétel:

ózsa Györggyel volt egy közös fellépésük, a Kapcsoltam című műsorát parodizálták. A felvételek a Vidám Színpadon készültek, ő volt a betelefonáló, és mindig elmondta Rózsa Györgynek, hogy egy szép nagy lakásból hívja. Egyik alkalommal azt is hozzátette: nagyobb volt a lakás, csak leválasztották.


Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.










„Ez ment le a tévében. Följelentett valaki a tévé elnökénél, hogy irredenta vagyok, és visszakövetelem Erdélyt. Az ügyből végül nem lett semmi, de az ország már akkor is tele volt elmebetegekkel, és a számuk azóta csak nő.”

A teljes interjút itt olvashatja el



A kormánypropaganda mindenhová eljut. Ez a cikk viszont csak akkor, ha megosztod!
  •  

Nem jutnak el Önhöz a legfrissebb ellenzéki hírek?

Nem véletlen.

A kormánypropagandának az a célja, hogy minél kevesebbekhez szóljon az ellenzék. Töltse le mobiltelefonjára ingyenes hírküldő szolgáltatásunkat, hogy közvetlenül kapcsolatban maradhassunk.

Ide kattintva letöltheti!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here