Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Tervei szerint újra egyetemi oktatóként folytatja pályáját, és megalapít egy intézetet, mely a közép-európai rendszerváltás történetét dolgozza fel.
Közleményben jelentette be Fodor Gábor, hogy a Magyar Liberális Párt augusztus 26-i küldöttgyűlésén lemondott a párt vezetéséről. Döntését azzal indokolta, hogy a Fidesz által kialakított autoriter rendszer elleni fellépésre csak új típusú ellenzéki együttműködés kialakításával van lehetőség.

A pártelnök úgy fogalmazott, az elmúlt években számtalan konfliktust vállalt az önálló liberális politika megerősítése érdekében, amit maradéktalanul sajnos nem sikerült megvalósítani. Ezért most, az új ellenzéki együttműködésben olyan vezetőre van szüksége a liberális politikai közösségnek, akit nem terhelnek az elmúlt évek vitái.

A hétfői küldöttgyűlés egyhangúlag fogadta el a pártelnök döntését, a tisztújításra november végéig kerül sor.

Fodor Gábor 2013-ban alapította a Magyar Liberális Pártot, 2014-ben a párt elnökeként bejutott a magyar országgyűlésbe, 2018-ban pedig Bősz Anett, a Liberálisok ügyvivője vette át a párt képviseletét a Parlamentben. A politikus tervei szerint újra egyetemi oktatóként folytatja pályáját, valamint egy olyan intézetet alapít meg, amely a közép-európai rendszerváltás történetét dolgozza fel.

Békéscsaba, 2014. március 12.
Fodor Gábor, a Magyar Liberális Párt elnöke sajtótájékoztatón beszél Békéscsabán, a Fiume Hotelben 2014. március 12-én.
MTI Fotó: Rosta Tibor

Forrás: HVG / MTI OS / BalraMagyar

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: