Tóth Bertalan, az MSZP elnöke
Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

Évente sokszor 10.000 forinttal károsít meg minden magyar embert a Fidesz a 30%-kal a piaci ár felett beszedett rezsidíjakkal, most 90.000 forint lopásból 9.000 forintért vásárolnának szavazatokat.

Az MSZP 30%-kal alacsonyabb rezsiárakat ígér a választóknak.

Augusztus 24-én elindul a szükséges ajánlóívek gyűjtése. A Fidesz az átverős „rezsicsökkentéssel” kirabolt nyugdíjasoktól próbálna szavazatokat vásárolni, míg az MSZP 30%-kal olcsóbb rezsiárakat ígér a választóknak – ismertette dr. Tóth Bertalan az MSZP képviselője kérdésre válaszolva az MSZP kampánynyitóján.

„Felháborító, hogy az elmúlt években pontosan, számszerűen kimutatható módon a magyar emberek többet fizetnek az energiáért, mint amennyiért azt a magyar állam beszerzi.

Erről több kutatás, tanulmány is készült, szakértők is megerősítették!” – kezdte válaszát a pártelnök. „Ezért javasoltuk mi már többször is azt, hogy átlagfogyasztásig minimum 30%-kal csökkenjenek a rezsidíjak!

Közel 90.000 forintot húznak ki évente minden magyar zsebéből!” – tette hozzá.

A folyamatos lopás közepette, ehhez képest most adnának a nyugdíjasoknak 3×3000 forintot. A választók felé „ez maga a pofátlanság!” – tolmácsolta a népharagot a párt frakcióvezetője.

„Mi most is azt követeljük, hogy ne utalványt kapjanak a nyugdíjasok, hanem tessék annyiért adni az energiát a magyar fogyasztóknak, amennyiért azt beszerzi a magyar állam és ne nyerészkedjen a Fidesz a magyar fogyasztókon, a magyar családokon!”

– ismertette a Szocialista Párt jelentősen kedvezőbb rezsiprogramját dr. Tóth Bertalan, a Magyar Szocialista Párt elnöke, országgyűlési frakcióvezetője.


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:


Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

Nem csitul a Hadházy-Magyar csörte: Hadházy most Magyar Péter támogatóiról is szólt

A Diákhitel Központ szerződéseit érintő botrány ismét reflektorfénybe került, miután az Átlátszó nyilvánosságra hozta a 2021-es KEHI-jelentést. A jelentés több szerződést is kifogásol, melyek 15...

Mi történt?! – Orbán Viktor hivatalosan is a “gyurcsányi útra” lépett

Orbán Viktor miniszterelnök az állami rádióban adott interjújában bejelentette, hogy a kormány megduplázza a családi pótlék összegét, amely 2009 óta változatlan. A lépésre a Demokratikus...

Ökölbe szorul a kezed: Ilyen undorító dolgot már rég csináltak a Pesti Srácoknál

Kroó Zita, a Pesti Srácok műsorvezetője egy olyan megjegyzést tett, amely súlyosan meggyalázta Karsai Dániel emlékét, aki életének végén a méltósággal meghozott döntésekért küzdött. Kroó...

Magyar Péter ízzé-porrá zúzta Orbán reggeli bejelentéseit

A Tisza Párt elnöke, Magyar Péter, élesen reagált közösségi oldalán Orbán Viktor miniszterelnök szokásos Kossuth Rádiós interjújára, amely a "Jó reggelt, Magyarország!" című műsorban...

Itt nézheti vissza Magyar Péter első brüsszeli felszólalását

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke, felszólalt az Európai Parlamentben, ahol az európai és különösen a magyarországi élelmiszerinfláció súlyos hatásairól beszélt. Hangsúlyozta, hogy Magyarországon az...

Katasztrófa vár Orbánékra: Az utolsó reményük épp most foszlik szerte-szét

Magyarország kormánya évek óta azzal próbálja ellensúlyozni az egyre súlyosbodó munkaerőhiányt, hogy tömegesen toboroz vendégmunkásokat távoli országokból, mint a Fülöp-szigetek, Indonézia, Mongólia vagy Kirgizisztán. Az...

Hadházy megint előszedte Magyar Pétert: Na ez probléma!

Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő egy interjúban ismét elővette azokat a szerződéseket, amelyeket a Diákhitel Központ még Magyar Péter vezetése alatt kötött. A politikus...

Orbán majd beledöglik a kormányzásba: Már látható jelei vannak

Megfeszülnek, küszködnek, erölködnek és lassan lassan beledöglenek. Így jelemezhetnénk Orbán Viktor országlását és kormányzását. Gyakorlatilag minden érv megbukott amellett, hogy a Fidesz képes kormányozni. Persze...