Kovács László, volt külügyminiszter: feketén-fehéren mindent a határnyitásról


Kovács László, az MSZP volt elnöke - Fotó: hirmagazin.eu
Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

30 évvel ezelőtt, 1989 szeptember 8.-án 14 órakor mint a külügyminisztérium államtitkára bekérettem Gerd Vehrest, az NDK budapesti nagykövetét.
Átadtam neki azt a diplomáciai jegyzéket, amely arról szólt, hogy a magyar kormány döntése szerint szeptember 10-én éjfélkor megnyílik a Magyarország és Ausztria közötti határ a hazánkban tartózkodó és hazatérni nem kívánó kelet-német állampolgárok előtt. A határ átlépéséhez nem szükséges, hogy az átlépni kívánók útlevele érvényes legyen Ausztriára valamint az NSZK-ra. A jegyzék azt is tartalmazta, hogy a kormány felfüggesztette az 1969-es államközi megállapodás titkos záradékának alkalmazását, amely szerint Magyarország nem engedi át az NDK állampolgárait olyan országokba, ahová útlevelük nem érvényes és a határátlépést mégis megkísérlő NDK állampolgárokat visszatoloncolja hazájukba.

A nagykövet sajnálkozását fejezte ki, hogy a magyar kormánynak nem volt több türelme, mert éppen aznap kapott értesítést Berlinből, hogy az ottani NSZK képviseletre menekült NDK állampolgárok áttelepülési kérelmét – amennyiben elhagyják a képviselet épületét – az NDK hatóságok kedvezően fogják elbírálni. Szerinte ez a Vogel ügyvéd közvetítésével létrejött megoldás a Magyarországon tartózkodó NDK állampolgárokra is alkalmazható lett volna. Emlékeztettem arra, hogy a magyar kormány a nyár eleje óta szorgalmazta a két német állam közötti megállapodással történő rendezést, de az NDK vezetése ettől elzárkózott. Utaltam arra is, hogy szemben a berlini alig több mint száz menekülttel nálunk több tízezren tartózkodnak és nincs annyi „Vogel ügyvéd” aki ezt képes lenne kezelni. A nagykövet távozása előtt még kötelességszerűen elismételte az NDK vezetésének elmarasztaló véleményét a velük való szolidaritás hiányáról.

Egy óra múlva fogadtam az NSZK budapesti nagykövetét, Alexander Arnot-ot és vele együtt Kohl kancellár Bonn-ból érkezett különmegbízottját, Jansen nagykövetet, akik örömmel fogadták szóbeli tájékoztatásomat a jegyzék átadásáról és tartalmáról. A következő vendég Vladlen Puntusz, a budapesti szovjet nagykövetség ügyvivője volt, akinek ugyanezt a szóbeli tájékoztatást adtam. Ő megismételte azt a már többször elhangzott szovjet álláspontot, miszerint az ügy a két Németországra és Magyarországra tartozik, abban a Szovjetunió nem kíván állást foglalni.



Még aznap este újabb találkozót kért Vehres nagykövet. Átadta Oskar Fischer NDK külügyminiszter levelét, amelyben arra kérte Horn Gyulát, hogy akadályozza meg a határnyitást. Jeleztem, hogy a levelet természetesen továbbítom, de közölje miniszterével, hogy Horn Gyula, aki a kezdeményezője volt a határnyitásnak, bizonyára nem fogja teljesíteni Fischer kérését.

Másnap reggel Nyers Rezső, az MSZMP elnöke kért tőlem tájékoztatást az ügy állásáról. Elmondta, hogy nála is járt Vehres nagykövet és átadta Erich Honecker pártfőtitkár levelét, amelyben Nyers Rezsőt kérte a határnyitás megakadályozására. Megkért, hogy aznap estére szervezzek nála egy találkozót Grósz Károly, Németh Miklós, Horn Gyula és az én részvételemmel a Honeckernek adandó válasz kialakítására. Az esti találkozón egyetértés volt abban, hogy Nyers Rezső erősítse meg: a döntést nem kívánjuk megváltoztatni.

Szeptember 10.-én, vasárnap este a magyar televízió Hét című műsorában Horn Gyula bejelentette, hogy éjfélkor megnyitjuk a magyar-osztrák határt. A következő hetekben több mint 60 ezer NDK állampolgár távozott Ausztrián át az NSZK-ba. Két hónappal később leomlott a két német államot és egyúttal Kelet- valamint Nyugat Európát elválasztó, de a magyar lépés következtében immár megkerülhető és feleslegessé vált Berlini Fal. Egy év múlva egyesült a két Németország és ezzel megszűnt Európa több évtizedes megosztottsága.

A határnyitás 20. évfordulóján a brüsszeli Európai Bizottság tagjaként, ottani irodámban ért el Hans Dietrich Genscher telefonja, aki megkérdezte, hogy mivel Horn Gyula súlyos beteg, mint akkori helyettese elkísérném-e őt a közel 20 uniós tagállamban sorra kerülő megemlékezésekre. Természetesen örömmel mondtam igent a megtisztelő felkérésre. Nyilván Genscherre tekintettel valamennyi országban fogadott bennünket az állam-vagy a kormányfő is. Ezeken a találkozókon, de a széleskörű részvétellel tartott rendezvényeken is ismételten feltették a kérdést: mi volt az oka, hogy Magyarország, a Varsói Szerződés és a KGST tagállama, területén közel százezer katonával, a két német állam konfliktusában az NSZK oldalára állt? Válaszom lényege az volt, hogy a valóban kényes döntést évtizedes magyarországi folyamatok alapozták meg. Az óvatos, de következetes reformok a gazdaságban, a kulturális életben és a politikában. Az 1980-as évek elejétől kibontakozott nyugati (!) nyitás a külpolitikában, az egyre szorosabb kapcsolatok a nyugati demokráciákkal. Az MSZMP reformerei közé tartozó Német Miklósban és kormányában, Horn Gyula külügyminiszterben és a külügyminisztérium vezető tisztségviselőiben fel sem merülhetett, hogy Magyarország, amely saját állampolgárai számára a világútlevél 1988.január 1.-i bevezetésével teljesen szabaddá tette a külföldi utazást, amely 1989 tavaszán csatlakozott a genfi menekültügyi konvencióhoz és ezzel védelmet garantált a hazájukból többek között politikai okokból távozó menekülteknek, most több tízezer, a Honecker rendszer diktatúráját elviselhetetlennek érző NDK állampolgárt erőszakkal visszakényszerít hazájába. Ez lerombolta volna hazánk egyre kedvezőbb megítélését.

1989 júniusában vitattuk meg először Horn Gyula külügyminiszteri dolgozószobájában hogy mit kellene tennünk. Nyilvánvaló volt, hogy a hazatérni nem kívánó és magyarországi menekült státuszt sem akaró, napról napra növekvő számú kelet-német állampolgár jelenléte egyre kezelhetetlenebb problémát jelent.








A határnyitás felé vezető úton azért sem lehetett visszafordulni, mert 1989 tavaszán megkezdődött és június végére befejeződött a hidegháborút idéző „Vasfüggöny”, a magyar-osztrák határon húzódó műszaki zár és jelzőrendszer lebontása, ami nyilvánvaló vonzerőt jelentett az NSZK-ba távozni kívánó NDK állampolgárok számára. Ráadásul köztudott volt, hogy a berlini fallal ellentétben a magyar-osztrák határon nem volt tűzparancs.

A Nyugat felé történő nyitást végrehajtó Külügyminisztérium értelemszerűen élen járt a megoldás kimunkálásában is. Elvetettük az ellenzéki pártok jó szándékú, de a menekültek nagy száma miatt kivitelezhetetlen ötleteket, így azt, hogy éjszakánként egy-egy vasúti kocsiban vagy autóbuszban tegyük lehetővé a határ átlépését. Olyan megoldást akartunk, amely nem sérti a nemzetközi jogi normákat. Így döntöttünk végül az 1969-es magyar-NDK idegenforgalmi megállapodás titkos záradéka alkalmazásának felfüggesztése mellett. Ezzel kizártuk az illegális határátlépés kísérletének bejegyzését az elkövető útlevelébe és természetesen a hazatoloncolást is. Magának a megállapodásnak a felmondása azért nem jöhetett szóba, mert az csak hat hónap múlva lépett volna életbe.


Idén is tapasztalhatóak voltak olyan törekvések, hogy az 1989 augusztus 19-20.-i Páneurópai Pikniket tekintsék „a határnyitásnak”. Az MDF debreceni és soproni szervezetének kezdeményezése, amely felett Pozsgay Imre és Habsburg Otto vállaltak védnökséget, tisztességes és bátor civil rendezvény volt. A Sopronpusztánál, a határ mellett megtartott találkozó alkalmat adott arra, hogy mintegy hatszáz hazánkban tartózkodó NDK állampolgár átlépje a határt, amit már nem akadályozott a lebontott műszaki zár és a határőrség sem, amelynek közbelépését a politika meg is tiltotta. A rendezvény jelezte, hogy a civil társadalom is a határ megnyitását támogatja, de a jogi értelemben vett határnyitás szeptember 10.-én történt. A civil támogatás szó szerint létfontosságú elemét jelentette a Kozma-atya vezette Máltai Szeretetszolgálat tevékenysége, amely a több tízezer menekült ellátásáról gondoskodott és tartotta bennük a reményt, hogy Magyarország nem fogja kiadni őket.

A több hónapig tartó folyamat során Budapesten, Berlinben és a Bonn melletti Gymnichben került sor tárgyalásokra Magyarország valamint a két Németország vezetői között. Németh Miklós és Horn Gyula ezeken egyértelművé tette, hogy nem fogjuk kitoloncolni a hazánkba menekült NDK turistákat, amit a nyugat-német vezetők megnyugvással és örömmel, míg a kelet-német politikusok szitokáradattal fogadtak. Az egyik találkozón Kohl-kancellár megkérdezte, hogy Magyarország milyen ellenszolgáltatásra tart igényt. Németh Miklós úgy válaszolt, hogy semmilyenre, mert nem üzleti, hanem humanitárius megfontolások alapján döntöttünk. Ez a válasz csak növelte a magyar magatartás értékét. Persze az is tény, hogy a következő években a Kohl-kormány erőteljes támogatást adott többek között a NATO-hoz és az Európai Unióhoz való magyar csatlakozáshoz és a gazdasági-kereskedelmi kapcsolatok bővítésével is segítette hazánkat. 2010-ig egyértelmű volt a Magyarország iránti német jóindulat, amit azóta a jobboldali német politikusok és sajtó részéről is gyakori kritika váltott fel.

Sajnálatosnak tartom, hogy időről időre fellángol a vita: kinek tulajdonítható a határ megnyitása? A vita értelmetlen, mert a döntésig vezető út több szereplős volt. Horn Gyula elszántsága, kezdeményezőkészsége és fáradhatatlan aktivitása nélkül valószínűleg nem került volna sor a határnyitásra. Ennek állít emléket több mint tíz német városban, egy-egy nevét viselő utca. Megjegyzem: az viszont szégyenletes, hogy idehaza nem kapott köztársasági elnöki jóváhagyást a kitüntetésére tett javaslat. Természetesen a döntés Németh Miklós kormányfő kezében volt. Az ő egyetértése nélkül nem nyíltak volna fel a sorompók. Az egész ügyet tönkretehette volna a határőrség közbelépése, amit Horváth István belügyminiszter és Székely János Országos Parancsnok határozott magatartása zárt ki. Természetesen fontos volt a civil társadalom említett szerepe is. Meggyőződésem, hogy az elmúlt harminc év egyértelműen igazolta az akkori vezető politikusok döntését.

Kovács László
akkori külügyi államtitkár


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Nem jutnak el Önhöz a legfrissebb ellenzéki hírek?

Nem véletlen.

A kormánypropagandának az a célja, hogy minél kevesebbekhez szóljon az ellenzék. Töltse le mobiltelefonjára ingyenes hírküldő szolgáltatásunkat, hogy közvetlenül kapcsolatban maradhassunk.

Ide kattintva letöltheti!


Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük