Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Mindent elborított a sz@arszag. Nem csak Budapestet, de a környező agglomerációs településeket is. Wittinghof Tamás Budaörs polgármestere már helikopterrel akart utána járni annak, hogy mi lehet a forrása az orrfacsaró bűznek.

Napokig a Gyermei tésztagyárat gyanúsították, akik azonban kijelentették, hogy bár valóban foglalkoznak az év ezen szakaszában kellemetlen szagokat árasztó dolgokkal, de nem ők a felelősek most, főleg nem akkora kiterjedésben, hogy gyakorlatilag teljes Budapest és az agglomerációs települések jelentős része érezte az elviselhetetlen szagot.



Azóta kiderült az igazság, és soha nem hinné el: Felcsút felől jött a szag

Még hatszor lesz olyan munka, ami hasonló szaghatással jár, de figyelembe veszik a szélirányt a feszített munkatempó ellenére is.

A széljárás alapján először Zsámbékra tették a csütörtöki orrfacsaró budapesti bűz forrását, ám péntekre a Budaörsi Infó kiderítette, honnan “fújhat a szél”: a laphoz Csongrádi Eszter, az Óbarok kerti vasút hálózat és a hozzá kapcsolódó Felcsút Natura 2020 projekt marketing igazgatója az az információt juttatta el, hogy a szagot az Óbarok – Újbarok-Bodmér közötti földekről hozta a szél.

Ezen a vonalon kerül kialakításra Magyarország és Európa leghosszabb közforgalmú kerti vasút hálózata mellyel párhuzamosan tangazdaságok, új parkerdő és tanösvények létesülnek.

A talaj-előkészítés érdekében végzett az Óbarok Kerti vasút Kft. csütörtökön vizes bázisú trágyázást egy speciális orosz kompozit trágyával, hogy a növénytelepítés az elkövetkezendő hetekben el tudjon kezdődni.

Szag a továbbiakban is lesz, az ezzel járó munkálat igyekeznek máskor a szélviszonyok figyelembevételével is végezni – ígérik -, de a munkatempó feszített most. Előreláthatólag még hatszor lesz a csütörtökihez hasonló szaghatás, ezért a lakosság szíves elnézését kérik.


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  •  

Nem jutnak el Önhöz a legfrissebb ellenzéki hírek?

Nem véletlen.

A kormánypropagandának az a célja, hogy minél kevesebbekhez szóljon az ellenzék. Töltse le mobiltelefonjára ingyenes hírküldő szolgáltatásunkat, hogy közvetlenül kapcsolatban maradhassunk.

Ide kattintva letöltheti!

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here