Lázár János - Fotó: Lázár János Facebook oldala
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Még ebben az évben úgy módosíthatják a trafiktörvényt, hogy a dohányboltosok és a nagykereskedők az eddiginél is jobban függjenek az államtól, utóbbi pedig lényegében megkerülhetetlen legyen ezen a piacon.

A HVG.hu megnézte alaposabban a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a nemdohányzók védelméről szóló törvénymódosítási javaslatot.

A 2012-től érvényes trafiktörvény csak a kezdet volt, a következő lépés a dohányzás teljes tiltása kell hogy legyen – mondta tavaly októberben a nemdohányzókért felelős miniszterelnöki biztos Siófokon, az egyik legnagyobb itthoni dohányipari konferencián. Lázár János azt is mondta, szeretné elérni, hogy ne lehessen dohányozni az autóban, és tiltaná az e-cigik eladását is. Hangzatos, a figyelem felkeltésére alkalmas kijelentéseit azóta törvényjavaslat is követte. A kormánybiztos a múlt hónap elején a fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításával és a nemdohányzók védelmével összefüggő egyes törvények módosítására tett javaslatot, és legfontosabb üzenetnek azt nevezte, hogy Magyarország belátható időn belül, az Európai Unióban elsőként füstmentes országgá váljon.

Valójában ez nem kivitelezhető, és a kormánynak sem érdeke, hogy betiltsa a dohányzást. Az állam jövedéki adóból származó bevétele ugyanis csak 2018-ban 1111,9 milliárd forintot tett ki, ami 89,8 milliárddal volt magasabb az egy évvel korábbinál. Ebből a dohánytermékek jövedéki adója 343,3 milliárdra rúgott, 58,6 milliárddal többre, mint 2017-ben.

Arról nem is beszélve, hogy a dohányzás korlátozásával az Orbán-kormány gazdasági holdudvara is sokat veszítene, nemrégiben például a részben Mészáros Lőrinc érdekeltségének is számító informatikai cég, a 4iG Nyrt. nyerte kerek 5 milliárd forintos áron a „dohánytermék-azonosító kibocsátó rendszer” (DAKIR) lefejlesztésére és üzemeltetésére kiírt közbeszerzést. Az új rendszer lényege az lesz, hogy minden dohánytermék (vagyis doboz cigaretta vagy tasak vágott dohány) egyedi azonosítót fog kapni, ami alapján a DAKIR-ban valós időben, pontosan tudni lehet majd, éppen hol jár a gyártótól vagy a behozataltól a raktározáson keresztül a trafikba érkezésig a dohány.

Lázár eddigi tervei:
a korábbinál több esetben alkalmaznak bírságot jogsértés esetén,
ha egy trafikban többször kiskorút szolgálnak ki, elveszik a koncessziós jogot,
folyamatosan, felmenő rendszerben, a mai koncessziós jogokat nem érintve csökkentenék a koncessziós kiírásokat, így a mai 3 ezer helyett, 4 ezer lakosonként lenne kötelező trafikkoncessziót kiírni,
az e-cigaretták és az új típusú dohánytermékkel kapcsolatos kiegészítőket és reklámtevékenységet korlátozni és tiltani kell, és be kell vinni ezeket a termékeket az állami, adóhatósági kontroll alatt tartott trafikokba,
a nikotinmentességet ígérő e-cigarettával kapcsolatos minden segéd- és kiegészítő eszköznek a kereskedelmét is kontroll alá vonnák, ilyen termékekkel nem lehetne 18 év alattiakat kiszolgálni.

Egy forrásunk azonban úgy látja, a jogalkotót valójában az a szándék vezérelte, hogy

a trafikosok és a dohánynagykereskedők az eddiginél is jobban függjenek az államtól,
a közöttük lévő kapcsolat lényegében megszűnjön,
az állam megkerülhetetlen legyen ezen a piacon.
Ezt a következő eszközökkel igyekszik elérni:

egységesíti az iparági szabályozást, az esetleges kiskapukat bezárja,
bővíti a kizárólag dohányboltban értékesíthető termékek körét, kiterjeszti az állami kiskereskedelmi monopóliumot,
kiterjeszti a dohány-kiskereskedelmi ellátó (ODBE) monopóliumát,
több feladatot és pénzt ad a dohánykiskereskedők, azaz a trafikok felügyeletét ellátó ND Nemzeti Dohánykereskedelmi Nonprofit (NDN) Zrt.-nek,
növeli az ODBE és az NDN piaci szerepét, hogy azokat nélkülözhetetlenné tegye az iparág működéséhez

Lázár János amúgy azóta küzd a nemdohányzók védelméért felelős miniszterelnöki biztosként a magyarok egészségéért, hogy Gulyás Gergely váltotta a Miniszterelnökség élén. De azóta nagyon…

A fiatalkorúak dohányzásának visszaszorításáról és a dohánytermékek kiskereskedelméről szóló törvény tervezetének 2011. évi benyújtása, majd a törvény 2012. évi elfogadása és 2013. évi hatálybalépése óta eltelt hosszabb időszak alatt összegyűjtött jogalkalmazási tapasztalat időszerűvé tette a „trafiktörvény” szabályrendszerének alaposabb áttekintését – kezdi például ebben az esetben az indokolását. Majd ezzel zárja: a törvényjavaslat a közép- és hosszú távú egészségpolitikai célok mindenkori szem előtt tartásával fogalmazta újra a trafiktörvény egyes rendelkezéseit.

Például azt, hogy a jövőben kizárólag trafikban lehessen vásárolni:

új típusú, dohányzást helyettesítő terméket,
nikotinmentes utántöltő flakont,
gyógyszernek nem minősülő nikotintartalmú terméket.

Az állami tüdőrákkal népirtó bűnszervezet boldog,hogy saját kezébe vette a Magyarok karcinogén anyagokkal történő kivégzését.Egy család barát kormány aki ki meri írni,hogy nemzeti dohány mutyi!Jól halad az Magyar irtás-kilakoltatások=fagyhalál, cukorral hizlalt gyerekek, kórházi fertőzések, hitel örvénybe kergetett öngyilkosok, daganatos világrekord=rabszolga bérből termeld ki a sárga csekkek lavináját meg a Németországnál is drágább életet. Köszönjük O1G

Forrás: HVG / BalraMagyar

 

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: