Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Úgy tűnik a szocialista városban máshogy működnek az országban megszokott dolgok.

A 444.hu számolt be arról az esetről, hogy vádat emelt a Szegedi Ügyészség azzal a nővel szemben, aki az egyik magyarországi egyház kisebbségekkel foglalkozó missziójának vezetése közben több mint 11 millió forintot tulajdonított el a rászorulóktól.

Bors beszámolója szerint a 2012. elejétől 2015. végéig önkéntesként dolgozó nő a szegedi kirendeltség vezetőjeként azt kérte a szociális gondozóktól, hogy az ebédbefizetéseket neki adják oda személyes, majd ő befizeti szervezetük bankszámlájára. Ez nem történt meg, a 11 millió 400 ezer forintot egyszerűen hazavitte.

Ehhez képest azonban Szegeden nincsenek korrupciós ügyek. Fejlődik a város. Botka László vezetésével megnyílt a szegedi lézerközpont, több száz lakást adott az önkormányzat rászoruló családoknak és folyamatosak a bölcsődék óvodák felújítása. Egy szó mint száz, ilyen az amikor a politika teszi a dolgát. Szegeden már csak az egyháznak kellene rendeznie a sorait.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Ezeket olvasta?

Hoppá, mi történhetett?! Novák Katalin Orbán ellen beszélt az ENSZ közgyűlésén

Vagy kommunikációs hiba, vagy szándékosan, de Novák Katalin az oktatás fontosságáról és az iskolák elhanyagolását nevezte a legvégzetesebb hibának az ENSZ közgyülésén, miközben Magyarországon...

Szégyen és gyalázat: Ide jutottunk Orbánék miatt

Az Európai Unió legújabb vagyonfelmérési adatai a magyar háztartások számára semmiképpen sem hoztak jó híreket. A portfolio.hu által közölt jelentés szerint a magyar háztartások nettó...

Lerántotta a leplet Orbánék hazugságáról a szakember: Óriási bajban vagyunk

A kormány elhibázott gazdaságpolitikájáról, az inflációs helyzetről, valamint a felesleges kormányzati beruházásokról is beszélt Vajda Zoltán, a parlament Költségvetési Bizottságának MSZP-s elnöke az ATV...