Már megszokhattuk, hogy a magyar miniszterelnök jól boldogul ha a felcsúti lelátón kell a szotyolát köpködnie, de bárhol, ahol viselkedni kellene, na ott nem képes.
A tragikus, hogy ez az ember képvisel minket külföldön. Vele azonosítják a magyarokat. Hisz’ mégiscsak vezetőjüknek választották meg. Nem csak a diplomáciának, de a mindennapi életnek is megvannak a viselkedési szabályai, amelyeket Orbán vélhetőleg sosem tudott elsajátítani.
A miniszterelnök találkozott kézcsókkal kívánta köszönteni az Európai Parlamentben Ursula von der Leyent , de az Európai Bizottság elnöke egy határozott mozdulattal lefele húzta eleve rendes kézfogásra nyújtott kezét, jelezte, hogy nem kér belőle. Mert egész egyszerűen nem illik.
Von der Leyen ott és azon a találkozón nem női, hanem európai vezető politikusi minőségében volt ott. Kézcsókkal esetleg a Szent Atyát a jobboldal által “demens migránnsimogató vénembernek” titulált Ferenc pápát illendő köszönteni.
Ennek ellenére Orbán annyira alfahím, egy férfiállat, hogy minden körülmények között ragaszkodik a kézcsókhoz a nőkkel való találkozáskor Orbán Viktor.
Néhány éve például Sonia Gandhinak, az Indiai Nemzeti Kongresszus Párt elnökének próbált kezet csókolni, ami Indiában súlyos bűn, a politikus nem is hagyta neki.
Akkor sem jobb a helyzet, ha kénytelen-kelletlen elfogadják a kézcsókot, ebben az esetben ugyanis nem bűn vagy otrombaság, csak diplomáciai hiba. A kézcsókkal ugyanis tárgyalópartnere női mivoltát hangsúlyozza, nem pedig a partneri viszonyt.
“Amikor egy hölgy kezet nyújt neked, de te mégis kézcsókra rántod a kezét, ám a k&rva dossziédat el nem engednéd, közben vigyorogsz, mert még mindig nem tudsz viselkedni egy nemzetközi fórumon sem” – írják az esetről.
