temető Fotó: stockarch.com
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Az Orbán-kormány csillagászati összeget, 82 milliárd forintot akar elkölteni új gépkocsik vásárlására. A magyar állam történetének legdrágább autóbeszerzésére kiírt pályázatnál alsó-, közép- és felsőkategóriás személyautókat, egyterűeket, terepjárókat, pick-upokat, áruszállítókat akarnak vásárolni. Harangozó Tamás, szocialista politikus a beszerzéssel kapcsolatban szeretett volna a Pénzügyminisztériumtól részleteket megtudni, azonban válaszra sem méltatták.

“Ha a 82 milliárd forint közpénzből megfelelő számú mentő- és tűzoltóautót vesznek, akkor azt mondom: éppen ideje! Ha viszont tízezer új közép és felsőkategóriás személygépkocsira, terepjáróra akarnak ennyi pénzt elkölteni, az elfogadhatatlan” – írta a szocialista politikus szombati közleményében, majd hozzátette:

“Megismétlem írásbeli kérdésemet és nyomatékosan kérem Varga Mihály miniszter urat, hogy küldje meg részemre vagy tegye közkinccsé a birtokában lévő terveket, pontos számokat, adatokat, típusbontással együtt.”

Egy földi halandónak a 82 milliárd forintot még elképzelni is nehéz, így ezt az összeget, ha átszámítjuk orvosdiagnosztikai eszközökre, azt mondhatjuk, hogy 328 CT készülék árát tapsolja el az Orbán-kormány. Ez annak a fényében különösen érdekes, hogy a legfrissebb hírek szerint Budapesten a Bajcsy-Zsilinszky Kórházban hetekig kellett várniuk a betegeknek a CT-vizsgálatra, mivel egy működő gép sem volt az intézményben.

Harangozó Tamás – Forrás: Harangozó Tamás Facebook oldala

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: