Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Egyre több információ derül ki a Microsoft és a magyar kormány közötti korrupciós ügyről. Összefoglaltuk, amit eddig tudni lehet.

Az amerikai ügyészség és tőzsdefelügyelet vesztegetés gyanúja miatt nyomozott Magyarország kapcsán a Microsoft-ügyben. A nyomozás le is zárult idén, és a folyamat végén az amerikai cég 25 millió dollárt fizetett büntetés címén, hogy cserébe ne emeljenek vádat ellenük. Az amerikai nyomozóhatóságok megállapítása szerint 2013 és 2015 között – több esetben is egyeztetve magyar kormánytisztségviselőkkel – a Microsoft kedvezményesen adott el licenszeket és szervíz szerződéseket magyar kormányközeli oligarchákhoz tartozó cégeknek, amelyek aztán ezt tovább értékesítették piaci áron magyar állami szerveknek. A kikerült dokumentumok szerint pedig erről tudott a magyar államigazgatás felső vezetése is.

Az amerikai fél nyomozása kapcsán előkerült több levél is, amelyet tranzakciók során a cég alkalmazottai váltottak egymással, és a hatóságok szerint bizonyítják a korrupciós ügyletet.

„Egészen a miniszterelnökig mindenkitől begyűjtöttük a kormányban a jóváhagyást” – a Népszava szerint ezt írta 2014 júniusában a Microsoft magyar leányvállalatának egyik dolgozója az óriáscég redmondi központjának küldött e-mailjében.

A kedvezményes ár megállapítása kapcsán pedig az alábbi levél született:

„A probléma az, hogy további öt százalékra lenne szükség 🙁 A nagyjaink ötlete :-(”.
Az amerikai jegyzőkönyv szerint ez az „öt százalék” olyan árengedményről szól, amiből később magyar hivatalnokokat vesztegettek meg. Ez után jött a miniszterelnöki jóváhagyásról szóló üzenet, majd megjött az engedély az árengedményre a központból.

Ahogy a Népszava írja „az amerikai igazságügyi minisztérium által közzétett szövegben felvázolt konkrét korrupciós ügyletekből az derül ki: a Microsoft hazai leányvállalatának egyes vezetői kezdettől összejátszottak a magyar kormánnyal. Az anyag szerint a kormány tájékoztatta a cégvezetőket és beosztottjaikat arról, hogy pontosan mekkora uniós keret áll rendelkezésre szoftvervásárlásra. Sőt, volt olyan eset is a levelezés tanúsága szerint, hogy már a közbeszerzés előtt eleve úgy fogalmaztak, „microsoft szoftvereket” vásárolnának. Az iratból az is kiolvasható, hogy a magyar leányvállalat vezetői lényegében becsapták a Microsoft redmondi központját. Hamis szakvéleményekre hivatkozva beszélték rá a céget, hogy jelentős, 30-40 százalékos árengedménnyel adják el a közigazgatásban használatos szoftvereiket.”

A szoftverbeszerzésben érintett az ORFK és a NAV is. Ők nem csak szoftvereket vásároltak, hanem tanácsadói szerződéseket is kötöttek, bár az amerikai nyomozóhatóságok jelentéséből pontosan nem derül ki, melyik szerződést tartják problematikusnak, hiszen ilyen szerződésről beszélnek, miközben az adott időszakban 3 ilyet kötött a NAV, de az érintett szerződések egyikét, egy problémásnak tűnő tanácsadói szerződést Tiborcz Péter főosztályvezető állította ki, a NAV KH Informatikai Fejlesztési Főosztály nevében. Ő a miniszterelnök vejének, Tiborcz Istvánnak a testvére, aki 2014 és 2015 között dolgozott a NAV-nál, hogy aztán Tiborcz István egyik cégénél folytassa a pályafutását.

Az ORFK 2014 októberében a Humansoft Kft. által vezetett konzorciummal kötött szerződést, amelytől a rendőrség 1,4 milliárdért vett szoftvereket, miután a Microsoft a cégnek eladta, feltehetőleg kedvezőbb áron.

A Humansoft Kft. 2014-ben a 4iG Nyrt része lett, amely 2018-ban Mészáros Lőrinc kezébe került, legutóbb pedig azzal került a hírekbe, hogy legújabb tulajdonosa, Jászai Gellért megvásárolta a német Telekomtól a T-Systemet.

Ahogy korábban írtuk, az egész ügyletsor 2012-ben kezdődött, egy hivatalos találkozóval, Orbán Viktor és a Microsoft egyik akkor igazgatója között, amelyen néhány magyar cégvezető, feltételezhetően a későbbi viszonteladók is részt vettek.

Az ezt követő két esztendőben évi hozzávetőleg 8 milliárdnyi közbeszerzés folyt át a magyar közvetítőkön, ebből alkalmanként 30, de olykor akár 50-60 százalék is ezeknek a cégeknek a zsebébe vándorolt.
A Microsoft 2014-ben figyelt fel a gyanús ügyletekre, és indított belső vizsgálatot, amelynek nyomán több magas rangú beosztottat is elbocsátottak a cég itteni leányvállalatától, és bontottak szerződést a négy legnagyobb magyar beszállítócéggel, amelyek sora azóta is jól megy, milliárdos állami megrendeléseket kapva a Miniszterelnökségtől.

Az ügyben több ellenzéki párt is vizsgáló bizottságot kezdeményezett és feljelentést tett. Az érintett állami szervek tagadják a korrupció vádját, vagy nem válaszolnak a sajtó megkeresésekre, a Legfőbb Ügyészség pedig közölte, bekéri az ügy amerikai dokumentumait.

Egy becsületes miniszterelnök ilyen korrupciós botrány után lemondott volna, és szégyenkezve feladta volna magát az igazságszolgáltatásnak.
Egy magára valamit is adó nép már rég börtönbe dugta volna a korrupt miniszterelnökét

Gulyás Gergely olyanokat nyilatkozik, hogy minden törvényes volt.
Következhet a nyilvános hisztikézés mert nem tisztelik a magyar törvényeket.
Magyarországot ( értsd: Orbán Viktort ), a magyarokat ( értsd:a a Fideszt).

Már nincs “küszöbérték” Ügyesek, profik, gátlástalanok.
Nemsokára jönnek az elhallgattatások…balesetek…gyilkosságok?

Forrás: Mérce / BalraMagyar

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: