Luxus. De csak itthon, mindenhol máshol ez alap.
A Demokratikus Koalíció felszólította a kormányt, hogy költségvetési forrásokból azonnal klimatizáltassa a kórházi műtőket, az intenzív osztályokat és a betegszobákat.
László Imre, a DK egészségügyi szakpolitikusa keddi budapesti sajtótájékoztatóján a Magyar Kórházszövetség adataira hivatkozva azt mondta, hogy a magyar műtők harmadában, az intenzív osztályok csaknem felében, a betegszobáknak pedig a 98 százalékában nincs klímaberendezés. Ezeken a helyeken ez nem luxus lenne, hanem a biztonságos ellátás alapfeltétele – mondta.
Melegben sokkal nagyobb a fertőzésveszély, nem is beszélve a műtétet végzők izzadságáról, ami nem kerülhet kapcsolatba egy műtőasztalon fekvő beteggel – tette hozzá az országgyűlési képviselő.
Az intenzív osztályok és a betegszobák klimatizálása azért is fontos, mert a beteg vagy frissen műtött, legyengült szervezet nem tud védekezni a meleg ellen – emelte ki.
Ide vezettek az Orbán-kormány kilenc éve tartó megszorításai, amelynek során, bizonyos számítások szerint, csak az egészségügyből mintegy 1900 milliárd forintot vontak ki 2010 óta – jelentette ki.
Kérdésre válaszolva azt mondta, azért halasztották el egy héttel a IX. kerületben az ellenzéki polgármesterjelölti előválasztást, mert Áder János köztársasági elnök október 13-ára írta ki az önkormányzati választást.
A hátralévő két hónap elegendő lesz arra, hogy a megválasztott polgármesterjelölt megfelelően felkészüljön és jó színvonalú kampányt folytasson – tette hozzá.
Reagáltatták László Imrét Tarlós István főpolgármester szavaira, aki azt mondta, hogy az ellenzéki főpolgármester-jelölt Karácsony Gergelynek akkora áttekintése van Budapest egészéről, mint például egy hipermarket egészéről annak az embernek, aki az épület földszinti hátsó sarkában „a locsolócső, madárfürdető” részleget vezeti.
A DK-s politikus erre azt felelte, hogy Tarlós István véleménye csak azokat lepi meg, akik nem ismerik a főpolgármester sarkos, időnként bántó megjegyzéseit. A magyar politikai kultúrára sajnálatos módon az a jellemző, hogy nem az észérvek, az értékek csatáznak egymással, hanem a résztvevők megpróbálják lejáratni a másikat – tette hozzá.
+ There are no comments
Add yours