Karácsony Gergely főpolgármesterjelölt MSZP-P - Fotó: KG közösségi oldala
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Jól felkészülten várja a NER-t leváltani szándékozó összellenzéki kampányt az előválasztást koordináló bizottság – számolt be róla Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője július 24-én az ATV Egyenes Beszéd c. műsorában.
A helyhatósági választások kiírásának és a törvényeknek megfelelően egy hónapon belül indul a hivatalos kampányidőszak. A NER-t megroppantani hivatott összellenzéki összefogás már jól áll a felkészülésben – tájékoztatott a helyzetről a képviselő. A várható karaktergyilkosság- kísérletekről kérdezve hozzátette „Ellenzéki szolidaritás, ellenzéki együttműködés nélkül nincsen esély kormányváltásra, polgármester-váltásra, főpolgármester-váltásra.”

Az összellenzéki összefogásban résztvevő pártok és személyek teljes szolidaritást és összefogást vállalnak és valósítanak meg egymással, és ebbe végül a Jobbik is bekerült a választói akarat nyomán, mondta Molnár. „Ezzel voltak fenntartásai a Szocialista Pártnak, más pártoknak, személyesen nekem is: azonban olyan elementáris erővel jelentkezett ez az igény, hogy legyen ilyen típusú szolidaritás, hogy ez előtt meg kellett hajolni, és ezért írtuk alá ezt a hatpárti megegyezést, hogy „Egy mindenkiért, mindenki egyért!”, és le kell győzni a kormányt” – fejtette ki a szocialista politikus.

A partvonalon felbukkant budapesti celeb-jelöltek megemlítésére csak minimális idő jutott a hatpárti összefogás megbeszélésén Molnár beszámolója szerint: „Nagyon röviden tért ki csak erre főpolgármester-jelölt úr. Arra következtetésre jutottunk, hogy sajnos lesznek még ilyenek (…), a NER képviselői, vagy csak egyszerűen olyan emberek, akik élvezik azt, hogyha reflektorfénybe kerülnek (…). Azt gondolom, hogy a 2. előválasztás után a NER-rel szemben, a Fidesszel szemben Karácsony Gergely az egyetlen esélyes. Mindenki, aki akar esélyt adni, hogy egy másik Magyarországra ébredjünk októberben, az pontosan tudni fogja azt, hogy Karácsony Gergelyre kell szavazni”- mondta az MSZP parlamenti képviselője.

A bulvár kategóriában „indulók” felbukkanása „kormányváltó szavazatot, olyat, aki nem kér ebből a mai hatalomból, olyat nem vesz el. Például Karácsony Gergelyt is biztos fogják arról kérdezni, hogy mit gondol” ezekről a celeb-jelöltekről. „De a választók tudatosak, és kérem az ATV nézőit is, hogy mondják el mindenhol, ez egy tudatos választás (…) arról, hogy lesz-e esély, hogy egy másik Magyarország, másik Budapest legyen, és ebbe a valóságshow-szereplők nem férnek bele”, hiszen – mint mondta – ők nem alkalmasak arra, hogy döntéseket hozzanak például „a tömegközlekedésről vagy a szociálpolitikáról.”

A ferencvárosi előválasztás kapcsán elmondta: ahogy korábban Horváth Csaba vagy akár Kálmán Olga kapcsán megígértük, „nekünk, a szocialista közösségnek egy számít, hogy akit a választók felhatalmaznak a bizalmukkal, azzal fogunk együtt dolgozni!”
Valamennyi párt és jelölt vállalja, hogy semmilyen együttműködése nincs és nem lesz a jövőben sem a NER-rel”. A most már mindössze pár hét múlva induló, a NER-t leváltani szándékozó összellenzéki kampány így tehát világos etikai szabályokkal indul –foglalta össze a politikai értéknyilatkozat fényében Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: