Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

A Mátyás király útjától a Pünkösdfürdő utcáig szinte az összes fát ki fogja irtani a Fővárosi Önkormányzat, hiszen a napokban már megtörtént a fák kijelölése vágásra.


Ez – állítólag – az itt már korábban megígért útépítés miatt szükséges. Sem a lakosságot, sem a kerületi önkormányzat képviselőtestületét nem tájékoztatták a fák kivágásáról.

Megdöbbentő, hogy a Fővárosi Önkormányzat meg sem kísérelte, hogy összehangolja az úthálózat fejlesztésének szempontjait az élhetőség szempontjával. Újra bebizonyosodott, hogy a FIDESZ semmibe veszi a kerület lakosságát.

Vasárnap azonban a III. kerületi civilek tüntetést szerveztek a Szentendrei úti fák kivágása ellen, amelyhez a kerületi ellenzéki pártok is csatlakoztak.

Kezdettől fogva tiltakoztam az ellen, hogy minden érdemi előkészítés nélkül tömegesen akarnak fákat kivágni. Azóta megtudtuk, hogy az építkezés eredeti terveiben sem szerepel ilyen mértékű természetpusztítás.

– írja Kiss László a demokratikus ellenzék óbudai polgármesterjelöltje.

Mára kiderült, hogy a civilek és a pártok tiltakozása sikeres volt és csak a korábban engedélyezett, valóban beteg fákat vágják ki. Ez már a sokadik eset, hogy a közösségnek együtt sikerül megakadályozni a Fidesz természetpusztítását.

Ennek ellenére a beruházást folyamatosan figyelemmel kísérjük, mert nem bízunk a Fideszben. Rövid távon is az a legbiztosabb módja a fák megmentésének, ha a III. kerületben is leváltjuk a Fideszt!

Mentsük meg a fákat, váltsuk le a Fideszt!


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: