Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Mi a baj a mostani MSZP-vel? Leginkább az, hogy nem hisszük el róla, hogy képes megnyerni a választásokat. Ameddig minden más ellenzéki párt esetében bármilyen aprócska győzelem örömünnepre adhat okot, addig az MSZP esetében minden, ami nem győzelem elfogadhatatlan sőt apatikus.

Nem fogok hosszan más pártokra kitérni ebben az írásban, de mi sem támasztja alá jobban mint a DK majd’ 15%-os eredménye örömünnep a DK táborában, addig egy hasonló eredmény az MSZP-nél a totális bukással egyenértékű. A 6% pedig történelmi vereség a párt életében.

Nos az MSZP még mindig a demokratikus oldal legnagyobb taglétszámú és legszervezettebb pártja. Összefogás ide vagy oda az MSZP nélkül nincs változás. Mégis, hiába ez a szervezettség, ma már az MSZP élet-halál harcot vív. Ennek az oka pedig nem más, mint hogy elveszett a mondanivalója a pártnak.

Régóta nem tette tisztába a történetét az MSZP. Egyrészt küzd az állampárti múltjával és a kormányzása alatt felhalmozott teherrel, valamint azzal az identitásválsággal, hogy karakteres baloldali pártként hogyan tud együttműködni piacpárti erőkkel (mint mondjuk a Momentum vagy akár a DK).

Minden jó szándék ellenére az MSZP története megkopott, nincs világos mondanivalója a pártnak, nincs egy markáns története, amit elmesélne a választóknak. De nem volt mindig így.

Az interneten találtunk egy alig 3 perces rádióbeszédet. Ezt Horn Gyula mondta el 1998-ban. Ez volt az a választás, melyet bár megnyert az MSZP mégis a Fidesz alakíthatott kormányt, mert lepaktált a Kisgazdákkal majd a ciklus közepén a szélsőjobbal is. Azt gondolom, ebben a 3 percben minden benne van, ami miatt majd’ 20 évvel ezelőtt a választók nagy tömegei az MSZP-t választották:

Az MSZP-nek határozott története volt. A higgadt, nyugodt, nemzetegyesítő, szakértői kormányképes erő volt ekkor az MSZP az emberek fejében. Ma pedig valami egészen más jut az emberek eszébe a pártról.

Ezért azt gondolom, hogy első lépésben ezt a történetet kell kitalálnia az MSZP politikusainak. Ki kell találniuk, mit kezdenek az MSZP múltjával (mely szerintem közel sem annyira tragikus és dicstelen, mint ahogyan azt a politikai ellenlábasai állítják), jelenével és milyen jövőt kínálnak a választóknak.

Ami bőven túlmegy azon, hogy melyik párttal, hogyan állapodnak meg. Kedves MSZP-s politikusok, ez a lecke, írjátok meg ti a párt történetét, sztoriját, mert ha mások írják helyettetek, akkor már régen rossz.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: