Orbán Viktor 2017 november - Fotó: OV Facebook
Megosztom másokkal is:
  •  

Gengszterfilmek unalomig ismert jelenete a keresztapa és a kisebb, helyi maffiafőnök találkozója, melynek során az utóbbi, a zsákmány nagy részét fölajánlva védelmet kér az előbbitől. – írja a DK politikusa Vadai Ágnes.

A párt szerint ilyen jelenetre emlékeztetett a bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsított Simonka György fideszes képviselő Facebookon közzétett, Karmelita kolostorbeli találkozója a miniszterelnökkel.

Az ügy különös pikantériája, hogy még a Fideszhez kötődő bűncselekmények fölgöngyölítésében nem különösebben jeleskedő Polt Péter is kénytelen volt megindítani az eljárást a képviselő ellen, akinek mentelmi jogát a Parlament már bő fél éve föl is függesztette.

A bűntettért, amivel Simonkát gyanúsítják, akár húsz év szabadságvesztés is kiszabható. Ezt az embert tartotta fontosnak Orbán Viktor hivatalában, nagy nyilvánosság előtt fogadni.

A Demokratikus Koalíció tudni szeretné, mi volt a találkozó célja, a kormányfő miről tartotta fontosnak Simonkával egyeztetni, és eziránt írásbeli kérdésben érdeklődik Orbán Viktornál. – zárul a DK közleménye.


Megosztom másokkal is:
  •