23. Budapest Pride 2018.07.07.
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Idén is megszervezésre került a Pride.

Az LMBTQIA+ közösség legnagyobb magyarországi menetének története 1993-ban indult I. Magyar Meleg és Leszbikus Filmfesztivál néven. Az évek során több változatban hivatkoztak rá, például Budapesti Meleg Kulturális Fesztivál, Meleg és Leszbikus Kulturális Fesztivál, Meleg és Leszbikus Fesztivál néven is.

A felvonulás mindig is a politika középpontjában volt. Több ízben zavarták meg szélsőjobboldali ellentüntetők a menetet, míg a jobboldali kurzus folyamatosan megvetéssel és mély lenézéssel szemlélte a felvonulók egyenlő jogért való kiállását.

Nem csoda hát, hogy a felvonulók is gyakran visznek magukkal politikai célzatú transzparenseket. A korábbi évekkel ellentétben idén azonban nem volt kordonokkal és rendőr-sorfalakkal a rendezvény, hanem idén első ízben az ellentüntetőket kordonozta körbe a hatóság – így egy meglepő, békés rendezvény volt a mai.

A főszerep azonban ismét a politikáé volt. Több párt és civil mozgalom is részt vett a rendezvényen és biztosította támogatásáról az egyenlő jogokért demonstrálókat.

De a résztvevők is több politikai transzparenst vittek magukkal, amiből megmutatjuk a két kedvencünket:


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: