Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Sokakkal beszélgettem a mai napon is a Népkertben, majd Batidán – a vásárhelyiek próbálják értelmezni Lázár János érveit. – írja közösségi oldalán Márki-Zay Péter.

Mint ahogyan Hódmezővásárhely polgármestere fogalmaz, “kettészakadt várost egyesítő új emberre van szükség” – szól Lázár úr új stratégiája, ami ugyanaz, mint ami Hegedűs úr visszavonulását bejelentő levélében is szerepelt már.

“Ha a következő önkormányzati választást most megint Márki-Zay Péter és Lázár János küzdelmévé egyszerűsítjük le, akkor a város egyik része mindenképpen vesztesnek fogja magát érezni, akármi lesz is az eredmény.” “ma két politikus van, aki biztosan nem tudja egyesíteni a várost. Az egyik én vagyok, a másik pedig ő: Márki-Zay Péter.” “Éppen ezért új jelöltre és új csapatra van szükség a város vezetésében.”

EZZEL A LOGIKÁVAL TAVALY ÁPRILIS 8. UTÁN SZINTÉN ORSZÁGEGYESÍTÉSRE VOLT SZÜKSÉG, ORBÁN VIKTOR VISZONT AZÓTA SEM TUDTA ELHOZNI A BÉKÉT ANNAK AZ 52%-NAK, AKI A FIDESZ ELLEN SZAVAZOTT – AKKOR LÁZÁR SZERINT NEKI IS LE KELLENE MONDANIA?

 

Hasonlóképpen logikátlan, hogy egy 57%-kal megválasztott polgármester azért lenne alkalmatlan, mert a választáson nem nyerte el a másik 43% bizalmát. Mindenesetre Lázár urat eddig nem úgy ismerték Vásárhelyen, mint aki fél a győzelemtől. Ez a magyarázat legfeljebb saját híveit elégítette ki, a többiek azt gondolják, nem merte megmérettetni magát, ezért egy újabb Hegedűst indít, ezúttal is felajánlva neki saját és Göbl Vilmos támogatását. Egy újabb valakit, aki SOHA NEM FOG FELLÉPNI A LOPÁS ELLEN, aki megmagyarázza majd, miért kell másfélszeresére emelni az egyébként is magas építményadót és aki majd újabb 28 éven át gondoskodik arról, hogy ide ne jöjjenek befektetők, itt ne legyen műszaki szakképzés, csúszda a strandon és a könyvtár igenis a Kossuth térre épüljön.

A FIDESZES BÉKE APOSTOLA NYILVÁNVALÓAN NEM FOGJA FELTÁRNI A BABAKÖTVÉNYEKET, ELLOPOTT UTAKAT, BARÁTOKNAK KIOSZTOTT LAKÁSOKAT, VÁROS ÁLTAL FIZETETT REPKEDÉSEKET. NEM FOG KIÁLLNI A MEGLOPOTT ÉS SZÓRÓLAPOKON ÉS PLAKÁTOKON MEGRÁGALMAZOTT VÁSÁRHELYIEKÉRT SEM.

Azt is kétlem, hogy akár ez az angyal, akár az ő istene kiállna egy nyílt vitára a város másfél éves eredményeiről és az ellenünk folytatott hazugság- és gyűlöletkampányról – hiszen egy éve még Lázár János is békét és segítséget ígért a város fejlesztéséhez, azután Göbl-terv lett helyette és folyamatos kampány – lejáratókampány.

AKÁRKIT JELÖL IS LÁZÁR JÁNOS, AZ TOVÁBBRA ŐT FOGJA KÉPVISELNI, ÉS NEM A 44 EZER VÁSÁRHELYIT.

********

Amiben viszont egyetértünk: “Ehhez a következő hetekben, hónapokban arra van szükség, hogy Vásárhely különböző szekértáborai újra szóba álljanak és szót értsenek egymással. Párbeszédre van szükség, aztán együttműködésre.”

KEDVES LÁZÁR JÁNOS! KEZDJÜK EL HÁT A PÁRBESZÉDET, AZ AUGUSZTUS 20-I KÖZÉLETI BESZÉLGETÉSEK KERETÉBEN ÁLLJUNK KI EGYÜTT A VÁSÁRHELYIEK ELÉ ÉS BESZÉLJÜK ÁT AZ ELMÚLT MÁSFÉL ÉV EREDMÉNYEIT ÉS KUDARCAIT, VALAMINT A KÖVETKEZŐ 5 ÉV TERVEIT!

Nyitott vagyok az együttműködésre, az együttműködés első lépéseként kérem érje el, hogy Gulyás Gergely engedélyezze az üresen álló 33 Csengettyű közi lakás kiadását az éppen most is megfelelő lakás nélkül élő vásárhelyi családoknak. A közgyűlésnek sem kell októberig várnia, a következő rendkívüli közgyűlésen megszavazhatják a HMSZ fenntartásához szükséges költségvetési átcsoportosítást is – legutóbb csak júliusig elegendő pénzt engedélyeztek. Megszavazhatják az Önök igényei szerint módosítandó kerékpárút- és külterületi útépítést is (Modern Városok Program), legalább nem kell majd az új közgyűlést megvárni, hadd haladjon az építkezés.

AHOGY EGY ÉVE FOLYAMATOSAN, ÉN MOST IS NYITOTT VAGYOK AZ EGYÜTTMŰKÖDÉSRE, az Ön hívei nemcsak állást, de sokmilliós beruházásokat kaptak városunkban, a Fidesz képviselőit meghívtuk valamennyi fórumunkra, szívélyes és korrekt kapcsolatom van más fideszes városvezetőkkel és minisztériumokkal is – LEGYEN HÁT EGYÜTTMŰKÖDÉS ÖNNEL ÉS A HELYI KÖZGYŰLÉSSEL IS! Egyesítsük a várost!

Elsőként tehát legyen PÁRBESZÉD, amihez két oldal kell, kérem ezúttal vegye fel a telefont, HÉTFŐN HÍVNI FOGOM! Köszönöm! – írja a politikus oldalán.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: