Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Hatalmas katasztrófa készült, azonban Gyurcsány Ferenc személyesen lépett közbe és oldotta meg a problémát.

Gyurcsány Ferencnek kellett közbelépnie a szegedi ügyek kapcsán ugyanis, mint kiderült: a szegedi DK nem akart beállni Botka László sikerpolgármester mögé. Az ok pedig ugyanaz, mint mindenhol, ahol felmondták a korábbi megállapodást: az EP választási sikere a DK-nak.

Könnyen előfordulhatott volna tehát, hogy a helyi DK egy két plusz székért átadta volna az ellenzéki Szegedet a Fidesznek azzal, hogy saját embert indít Botka László ellen.

Nem véletlen, hogy hatalmas felháborodást keltett mindez az ellenzéki oldalon

Gyurcsány Ferencnek kellett közbelépnie, hogy megakadályozza a katasztrófát. A DK számolt be róla, hogy:

Az elmúlt napon Gyurcsány Ferenc többször is egyeztetett Botka László polgármester úrral és a DK szegedi szervezetének vezetőjével. A megbeszélések célja az volt, hogy kialakuljon az együttműködés, teljes ellenzéki egység sorakozzon fel a Fidesszel szemben, egyúttal biztosítva az arányos és méltányos részvételt a közös ellenzéki listán és az egyéni körzetekben is.

A DK elnökének közvetítése sikerrel zárult. A mindkét fél által elfogadott megállapodás alapján a Demokratikus Koalíció támogatja Botka László polgármester újraválasztását, részt veszünk a közös ellenzéki listán és egyéni jelöltek indításában is.

A kölcsönös kompromisszumot a felek elfogadták, a vita lezárult. Valamennyi résztvevő a Fidesz legyőzését tekinti feladatának.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: