Tájkép csata után címmel került ki videó Orbán Viktor Facebook-oldalára az uniós csúcs lezárását követően, amelyben a miniszterelnök értékelte a tanácskozás eredményeit.Azért a grazi orvosokat se irigyeljük… egy nő, … egy nő aki európai egyesült államokat emleget, aki kiáll a melegek jogaiért, aki szívből utálja az oroszokat … szóval valahogy már megint elcseszték a csuti gyógyszerelését…
A kormányfő arról beszélt, hogy volt két olyan jelölt az Európai Bizottság elnöki posztjára – Manfred Weber és Frans Timmermans –, akik Magyarország számára nem voltak elfogadhatóak, hiszen korábban már bizonyítékát adták annak, hogy nem tisztelik a magyarokat.
Orbán szerint az, hogy az Európai Bizottság elnöki posztjára “egy hétgyerekes német családanyát” – Ursula von der Leyen német védelmi minisztert – javasolták az EU állam- és kormányfői, már önmagában sokat elárul arról, hogy fordulat várható Európában.”
Azt ugyanakkor valamiért nem említette meg a kormányfő van der Leyenről, hogy 2014-ben ideiglenesen befogadott magukhoz egy szíriai menekültet. 2015-ben pedig elfogadhatatlannak és a meglévő európai szabályokkal ellentétesnek nevezte, hogy Magyarországon könnygázt és vízágyút vetettek be a menekültek ellen.
“Fontos győzelmet arattunk, de a nemzetközi politika sosem ér véget, nincs olyan, hogy egyszer csak abbahagyják. Következésképpen mindig új kérdések, új viták jönnek elő. És miután nekünk, magyaroknak és közép-európaiaknak megvan a határozott és világos érdekünk, most már erőnk is van, hogy ennek érvényt tudjunk szerezni, ezért ki fogunk állni az érdekeink mellett a következő időszakban. A különbség az, hogy most nagyobb esélyünk van a sikerre, mint bármikor korábban volt” – összegzett a miniszterelnök.
Fontos győzelem, jah. Olyan valaki lett a jelölt aki Merkel legrégebbi harcostársa, elkötelezett híve a szorosabb együttműködésnek és az EEÁ-nak, támogatja a szabályzott migrációt, a melegházasságot stb. ráadásul Macron dobta be, a V4-nek eszébe sem jutott. Merkel politikáját fogja továbbvinni.
Semelyik pozícióba nem kerül kelet európai jelölt, a V4-ket lesz.rták.
Mindeközben az elme roggyant Szájert úgy küldték el a pics.ba a frakcióülésen, hogy köpni nyelni nem tudott.
Győzelem győzelem hátán, jah. És ennek örül a grazi ápolt.
Forrás: HVG / BalraMagyar