A “legnagyobb magyar”, azaz Széchenyi István alapította és a legzüllöttebb magyar, azaz Orbán Viktor szétverte MTA-t.

Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:

A “legnagyobb magyar”, azaz Széchenyi István alapította és a legzüllöttebb magyar, azaz Orbán Viktor szétverte MTA-t. – mondja Gábor György filozófus, egyetemi tanár.

„131 ember. Vagy gazember? Egy kilométerre a Széchenyi alapította Akadémiától.”

Ez az ostoba, tudatlan gyülekezet, egyszeri kétkezi maffiózók, hazaárulók, beleértve természetesen a nekik dolgozó és őket fenntartó, a magyar történelem valamennyi időszakából jól ismert, gyáva, önigazolásra mindig kész kollaboránsokat is, echte trockisták, a permanens forradalom hívei, s csak addig léteznek, amíg még van mit szétverni, ledönteni, eltaposni, tönkretenni, hazavágni, kinyírni, megsemmisíteni, fölaprítani, leradírozni, miszlikre aprítani, lenullázni, letarolni, végül fölszántani és sóval behinteni.

Kórházakból fertőző intézményeket sikerült létrehozniuk, indoktrinációra épülő iskolákat, megnyomorított és autonómiájuktól megfosztott egyetemeket, ősdilettánsoknak és nemzeti-keresztény giccset öltő szakszolgálatosoknak átjátszott kulturális intézményeket, uralkodó ideológiának prostituáltként lábukat szétvető pszeudotudományos szajhasereget, mindenre kapható keretlegények számára ellopott, eltulajdonított vagy átjátszott médiát, lopott szajréból etetett csókosokat, elszabadult gyűlölködésre officiális megrendelést, jóváhagyást és a szent párttól és istenített és megistenült vezetőjétől mindennemű támogatást elnyerő agymosodások agytalanításának folyamatosan kitett utálkozó, frusztrált és egyre agresszívabb lakosságot, s kitántorgott tehetségek százezreit.

Most pedig zavartalanul, mintha kizárólag az övék lenne, letapossák az ország talán legnagyobb kincsét,
a “legnagyobb magyar”, azaz Széchenyi István alapította és a legzüllöttebb magyar, azaz Orbán Viktor szétverte MTA-t.

Ugye, az nem lehet, hogy közel tízmillió vak, süket és demens lakja ezt az országot?
Mind a 131-nek közzé kell tenni a nevét. Ha másért úgysem marad fenn a nevük, ezért annál inkább őrizze meg valamennyinek a személyét a szégyen emlékezete. – írja Gábor György.

Íme a 131 gazember névsora: 

Ágh Péter Fidesz
B. Nagy László Fidesz
Dr. Bajkai István Fidesz
Balla György Fidesz
Balla Mihály Fidesz
Bánki Erik Fidesz
Bányai Gábor Fidesz
Barcza Attila Fidesz
Bartos Mónika Fidesz
Dr. Becsó Károly Fidesz
Becsó Zsolt Fidesz
Bencsik János Fidesz
Bíró Márk Fidesz
Bodó Sándor Fidesz
Boldog István Fidesz
Bóna Zoltán Fidesz
Böröcz László Fidesz
Dr. Budai Gyula Fidesz
Csenger-Zalán Zsolt Fidesz
Cseresnyés Péter Fidesz
Csöbör Katalin Fidesz
Czerván György Fidesz
Czunyiné Dr. Bertalan Judit Fidesz
Dankó Béla Fidesz
Demeter Zoltán Fidesz
Dömötör Csaba Fidesz
Dunai Mónika Fidesz
F Kovács Sándor Fidesz
Farkas Flórián Fidesz
Farkas Sándor Fidesz
Dr. Fazekas Sándor Fidesz
Fenyvesi Zoltán Fidesz
Dr. Fónagy János Fidesz
Font Sándor Fidesz
Gelencsér Attila Fidesz
Gulyás Gergely Fidesz
Gyopáros Alpár Fidesz
Győrffy Balázs Fidesz
Hadházy Sándor Fidesz
Halász János Fidesz
Héjj Dávid Ádám Fidesz
Hende Csaba Fidesz
Herczeg Tamás Fidesz
Dr. Hoppál Péter Fidesz
Horváth István Fidesz
Horváth László Fidesz
Dr. Hörcsik Richárd Fidesz
Hubay György Fidesz
Jakab István Fidesz
Dr. Kállai Mária Fidesz
Kara Ákos Fidesz
Dr. Kerényi János Fidesz
Kocsis Máté Fidesz
Koncz Ferenc Fidesz
Kontrát Károly Fidesz
Kósa Lajos Fidesz
Dr. Kovács József Fidesz
Kovács Sándor Fidesz
Dr. Kovács Zoltán Fidesz
Kövér László Fidesz
Kubatov Gábor Fidesz
L. Simon László Fidesz
Lázár János Fidesz
Lezsák Sándor Fidesz
Manninger Jenő Fidesz
Mátrai Márta Fidesz
Dr. Molnár Ágnes Fidesz
Nagy Csaba Fidesz
Dr. Nagy István Fidesz
Németh Szilárd István Fidesz
Németh Zsolt Fidesz
Novák Katalin Fidesz
Nyitrai Zsolt Fidesz
Ovádi Péter Fidesz
Pánczél Károly Fidesz
Dr. Pesti Imre Fidesz
Pócs János Fidesz
Pogácsás Tibor Fidesz
Dr. Pósán László Fidesz
Potápi Árpád János Fidesz
Révész Máriusz Fidesz
Riz Gábor Fidesz
Dr. Salacz László Fidesz
Dr. Selmeczi Gabriella Fidesz
Dr. Simon Miklós Fidesz
Simon Róbert Balázs Fidesz
Simonka György Fidesz
Dr. Szabó Tünde Fidesz
Szabó Zsolt Fidesz
Szatmáry Kristóf Fidesz
Dr. Szűcs Lajos Fidesz
Tállai András Fidesz
Dr. Tapolczai Gergely Fidesz
Tasó László Fidesz
Tessely Zoltán Fidesz
Dr. Tiba István Fidesz
Dr. Tilki Attila Fidesz
Törő Gábor Fidesz
Dr. Turi-Kovács Béla Fidesz
Tuzson Bence Fidesz
V. Németh Zsolt Fidesz
Varga Gábor Fidesz
Varga Mihály Fidesz
Vargha Tamás Fidesz
Vécsey László Fidesz
Vigh László Fidesz
Dr. Vinnai Győző Fidesz
Dr. Vitányi István Fidesz
Dr. Völner Pál Fidesz
Witzmann Mihály Fidesz
Dr. Zombor Gábor Fidesz
Dr. Zsigmond Barna Pál Fidesz
Zsigó Róbert Fidesz
Dr. Aradszki András KDNP
Földi László KDNP
Dr. Hargitai János KDNP
Harrach Péter KDNP
Hollik István KDNP
Juhász Hajnalka KDNP
Dr. Latorcai János KDNP
Móring József Attila KDNP
Nacsa Lőrinc KDNP
Dr. Rétvári Bence KDNP
Dr. Semjén Zsolt KDNP
Dr. Seszták Miklós KDNP
Dr. Simicskó István KDNP
Soltész Miklós KDNP
Süli János KDNP
Szászfalvi László KDNP
Dr. Vejkey Imre KDNP
Ritter Imre nemzetiségi képviselő

 


Oszd meg ezt a hírt, hogy ne csak a Fidesz hazugságai terjedjenek:
Facebook Banner

Ne maradj le a BalraMagyar híreiről!
Nyomj egy tetsziket és kövess minket Facebookon!

Ezeket olvasta?

+ There are no comments

Add yours