Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nyílt levelet írt Tarlós István budapesti főpolgármester az ellenzéki főpolgármester-jelölti előválasztásról…

Nyílt levelet írt Tarlós István budapesti főpolgármester a kormánypárti Magyar Nemzetbe, amelyben azt írja, hogy az ellenzék egy része évek óta olyan képet építget róla, amely szerint ő nem önálló, de ez “képtelen szamárság, és ezt épp a Fideszben tudják a legjobban”.

“Én nem vagyok a Fidesz tagja, 30 éves politikai pályafutásom alatt soha nem volt ‘keresztapám’, és senkitől nem kaptam utasításokat. A Fidesz 30 éve támogat minden választáson, és jó néhány, a jövőt is érintő ügyben (például illegális bevándorlás, nemzetállamiság, európai – benne a magyar – keresztény értékek és kultúra, családmodell, családpolitika) komoly érték- és érdekazonosság van köztünk, de voltak és vannak vitáink. Abban sem statiszta voltam, hogy 2019-ben is közvetlenül választhatják a főpolgármestert” – írja Tarlós, aki szerint Kálmán Olga vagy Karácsony Gergely sokkal kevésbé önállóak Gyurcsány Ferenc árnyékában.

“Októberben rólam fognak szavazni, nem a miniszterelnök úrról. Engem kell legyőzniük. Arról pedig nem érdemes vitába bocsátkozni, hogy Kálmán vagy Karácsony majd bemászik a karmelitába, és delejezi Orbán Viktort” – érvel Tarlós maga mellett.

A továbbiakban Tarlós elmondja a véleményét az előválasztási jelöltekről is: Karácsonyról azt írja, Zuglóban szerinte teljes a káosz, a tapasztalatokat tekintve pedig ő 1994-ben tartott ott, ahol most Karácsony; Kálmán Olga szerinte egzisztenciális okokból akar főpolgármester lenni, mert a médiában bezárultak előtte a kapuk, és “láthatólag fogalma sincs az önkormányzati rendszer működéséről”.

Kerpel-Fronius Gábort nem említi, de Puzsérról azt írja, ő legalább nem mondott akkora “dőreségeket”, mint Karácsony vagy Kálmán, akik szerinte teljesíthetetlen ígéretek özönét zúdítják a gyanútlan polgárokra, mert a kétharmados parlamenti többség nem fog egy ellenzéki polgármester kedvéért törvényeket módosítani.

Tarlós kritizálja a jelöltek ígéreteit is: képtelenségnek nevezi Kálmán Olga ígéretét, hogy minden BKV-buszt elektromosra cserélne, mert csuklós e-busz Magyarországon nincs is, az elektromos buszok ára pedig a duplája a dízelbuszokénak, a különbség sok tízmilliárd forint lenne;
a fővárosi tulajdonban lévő önkormányzati lakásokról azt írja, 1244 ilyen van, ezekben laknak, és ezekkel nem lehet a piacot befolyásolni;
“fogalmilag kizárt” szerinte, hogy egy átlag 20 milliárd forintos költségvetésű önkormányzat évente mintegy 3 milliárd forintot költsön 100 új lakás építésére, ahogy Kálmán Olga ígéri, hozzátéve, hogy egyébként sem a főpolgármester, sem a közgyűlés nem írhat elő ilyet a kerületeknek;
a “Tiborcz-adót” szerinte nem lehetne kivetni, mert a fővárosi önkormányzat törvényileg nem vethet ki ingatlanadót;

a Karácsony által Csepel északi részére beígért erdőt szerinte azért nem lehetne létrehozni, mert a terület nagy része 2005 óta egy külföldi cég tulajdona;
a közlekedési alapjövedelem ötletét zavarosnak nevezi, hozzátéve, hogy Kálmán és Karácsony közlekedéssel kapcsolatos ígéretei pár hónap alatt biztos csődbe vinnék a BKV-t;

Kerpel-Fronius Gábor azon ötletére, hogy kötelező legyen a piaci feltételek mellett épített lakások egy hányadát 50 százalékos áron átadni az önkormányzatoknak, Tarlós azt írja, ilyen csak kommunizmusban képzelhető el.
Tarlós végül felsorolja, hogy az ő vezetése alatt mit ért el a főváros, majd összegzésül annyit ír: “Fogalmam sincs, hogy ezekkel a jelöltekkel miről lehetne vitatkozni”. – írja a HVG.

Csúcs hogy Tarlós fölsorol a levél végén egy általános/röhejes listát. M4, M3 “felújítás”, Moszkva tér elba..ása, Margit-sziget rombolása, 10.000 fa ültetése 20.000 kivágása ellenében, szoborállítások (nevetséges), kerékpáros fejlesztés??, közterek rekonstrukciója (ami szerintem a Minimum).
A legfontosabb kérdések érintetlenek maradtak:
1, Lakhatás
2, Parkolásmaffia
3, Soha el nem készülő út a reptérre, sőt ez a hülye akarja hogy a fapadosok a világ végén landoljanak, holott ezek hozzák a turisták nagy részét.
Közben majdnem 10 év alatt a legégetőbb problémákhoz hozzá sem nyúlt…

Na, akkor röviden Tarlós beszart. Pedig tegnap meg itt örömködött a NER, hogy nem lesz érvényes az előválasztás… És közben de.

Pityu, szart sem csináltál amióta hatalmon vagy! A város érdekeit sem tudtad érvényesíteni a Csutinál, és van pofád azt mondani, hogy örüljünk, hogy közvetlenül lehet főpolgármestert választani?

 

Forrás: HVG / BalraMagyar

 


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: