Végtelenül elkeserítő és lehangoló hogy a dolgok ismétlődnek mintha a történelem az időkereke visszafelé forogna…
Panoptikumból a történelmi l
elem szemétdombjára került személyeket majmolnak a mai klientúra tagjai ömlik a hazugság az emberek félrevezetése , heccelése az alantas ösztönök mesterséges felkorbácsolása és ugyan úgy mint egykoron a bűnbak keresés… és mi emberek, a társadalom semmit de semmit nem tanul a múltból a történelmünk hibáiból.
Nem hogy nincs szembenézés objektív szemlélet ellenkezőleg napjainkban szervezett a kormány által támogatott nagyüzemi történelem hamisítás torzítás folyik…
A Radnóti Színházban mutatták be Závada Pál Egy piaci nap című regényének színpadi változatát, amely a kunmadarasi zsidók ellen irányuló 1946-os pogrom részleteit dolgozza fel.
A Kossuth-díjas író úgy véli, a színdarab piaci hisztériája könnyen eszünkbe juttathatja a kormány uszító plakátjait, az egész médiát elárasztó gyűlöletkeltést – és megfordítva. Hogy kiket szúrnak ki, kikre tesznek gúnyos vagy gyalázkodó megjegyzéseket, kiket mikor hogyan csúfolnak és bélyegeznek meg. És kikre milyen stigmát sütnek rá hatalmi erőszakkal, amikor már maga a kormánypolitika állítja cselekvésének kellős közepébe ezt a rágalmazó gyűlölködést.
„Mintha valami folyamatos hecckampánnyá akarnák tenni mindennapjainkat, és már nem is tudjuk, hogy a lelátón vagyunk vagy a küzdőtérben, nézők vagyunk-e csak, vagy már részvevők – áldozatok-e, vagy netán tettesek is. Megtépáznak-e minket, vagy még nem – avagy már mi is megtépázunk másokat.”
Arra a kérdésre, hogy a kisebbség, illetve annak képviselői miért válnak időről időre célponttá, Závada azt válaszolta, hogy társadalomlélektani okokból és bevált hagyományok követéséből. Szomorú törvényszerűségek érvényesülnek időről időre abban, hogy mikor kik válnak megbélyegzett idegenné, kiátkozott eretnekké.
„A célba vehetők köre sajnos gyorsan szokott bővülni. Elsőként nemkívánatosak az emberi jogi szervezetek, azok az aktivisták, akik fölhívják a figyelmünket a saját jogainkra, vagy akik arra serkentenek bennünket, hogy szót emeljünk. Sorra kerülnek azok, akik azon dolgoznak, hogy maradjon a sajtónak egy szabad szelete – legegyszerűbben úgy lehet velük elbánni, ha kivásárolják majd megszüntetik az újságjaikat. De mindnyájan könnyen belekerülhetünk a szórásba – civilek, szakemberek és egyéb akadékoskodók, de akár véletlenül vagy „tévedésből” is fölkerülhet bárki a listákra.”
Závada szerint szomorú vizsgálódások kérdései lehetnének hogy a megbélyegzés mikor mivel jár, és hogyan lesz tűrhetővé vagy éppen tűrhetetlenné, mikor és hogyan lázadnak föl az áldozatok, és ez hogyan vált ki agressziót a „rendcsinálás” hatalmi oldaláról. Hogy előfordulhat-e az, hogy egy fölheccelt tömeg nekimegy valami kipécézett kisebbségnek, és közben maga mögött tudja a hatalmat, a törvényt és a rendet.
A szembenállókat pedig törvényszegőnek és illegitimnek tekinti – mondjuk csak azon az alapon, hogy hiszen a választásokon le lettek szavazva, hát akkor mért nem fogják be a szájukat. Závada emlékeztet rá, hogy kialakult erőszak szociális feszültségekből, a nyomor következtében is – éhséglázadásokról és hasonlókról nemcsak történelmi példákat tudunk –, a „rendcsinálás” válaszlépése pedig könnyen válhat önkényes „igazságtevéssé” vagy akár lincseléssé.
Závada nem tud semmi okosat ajánlani, és mostanában ehhez nem is eléggé optimista.
Lehetséges-e arra törekedni, hogy úgy végezzük a dolgunkat, mintha normális országban élénk? És ne is vegyük tudomásul például az olyan boszorkányüldözéseket, amilyeneket a Magyar Idők cikksorozata folytat ellenünk? Hogy írókat kergetnének ki a Petőfi Irodalmi Múzeumból – mindenféle listák nyomán? Majd aztán tűnjenek el a muzsikusok a Zeneakadémiáról – vagy mi fog következni?
Arra felvetésre, miszerint mi a véleménye, hogy rákerült erre a listára, Závada Pál röviden válaszolt:
„Hát inkább legyek a listán, mint hogy ezek megdicsérjenek.” – Az interjú teljes terjedelmében a Népszava.hu oldalon olvasható.
Forrás: Népszava / BalraMagyar