Az ellenzéki pártok egymásba vetett bizalma az egyik legfontosabb az Orbán elleni küzdelemben!
Nem véletlen, hogy a DK elnöke az EP választás eredményének ismeretében úgy nyilatkozott,
„Nincs ok arra, hogy bármelyikük is elbizonytalanodjon Karácsony Gergely támogatásában.”
Mint elmondta, Karácsony Gergely “nem az MSZP-Párbeszéd főpolgármester-jelöltje, hanem a miénk is, így döntöttünk, megjegyzem, már akkor, amikor az MSZP az előválasztás első körében még Horváth Csabát indította.
Három párt támogatja Karácsonyt, a Momentum pedig vállalta, hogy az előválasztás győztese mellé áll. Nincs semmi okunk felrúgni egy korábban korrekt módon megkötött megállapodást.”.
2019. októbere, az őszi önkormányzati választás nem arról szól, hogy egyik vagy másik párt hogyan szerepel majd, mert ha megint csak erről, akkor ugyan úgy járunk, mint az elmúlt években. Szerintem arról szól, hogy a Budapesten meglévő változást akaró többség esélyt kap-e a változtatásra, és közösen összeállunk-e egy olyan főpolgármester-jelölt mögött, aki képes vezetni Budapestet. Aki képes új irányt adni a városnak, aki bizonyította rátermettségét, aki nem csak akkor jár önkormányzati épületben, amikor új lakcímkártyát igényel.
A vesztes választások után a demokratikus ellenzéki oldalon mindenkinek fel kell ismernie, hogy a bizalom alapvető jelentőségű az Orbán-rendszer elleni küzdelemben.
Az a felelősségünk, hogy megteremtve a pártpolitikai feltételeket esélyt adjunk Budapest megváltoztatására. Ehhez pedig olyan ember kell, akinek van városvezetői tapasztalata, és aki végig is tudja vinni, amit közösen elterveztünk. Ez az ember pedig szerintem Karácsony Gergely. Ez a tét, ezért állunk mellette. Támogassátok Ti is velünk az Előválasztáson!
Én is úgy gondolom, ahogy Gyurcsány is mondta az ATV-ben: „Meg fogjuk verni Tarlós Istvánt Karácsony Gergely vezetésével”