Harrach Péter és Semjén Zsolt - Fotó: 168 óra
Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Úgy megnézném vászoncsuhában, de sajnos erre a keresztényi mértékletességre még egy darabig várni kell.

Örömmel várjuk Ferenc pápát Csíksomlyóra, a katolikus székelyek ősi kegyhelyére, az egyetemes magyarság legfontosabb zarándokhelyére. A Szentatyát a katolikus egyház fejének, Szent Péter apostol utódjának járó tisztelettel és szeretettel fogadjuk – írja közleményében Harrach Péter.

A KDNP frakcióvezetője szerint elismerést érdemel, hogy a pápa egyetemes felelősségét gyakorolva, minden ember méltóságáért emel szót. Iránymutatónak nevezte azt, amit ezen belül az üldözött keresztényekről mondott és arról, hogy az üldözés “sokak szégyenteljes hallgatása közepette folyik.” Magyarország nem hallgat, de tesz is az üldözött keresztény közösségek védelméért – szögezi le a kormányprti politikus.

Harrach Péter szerint a pápa migrációval kapcsolatos megnyilatkozásai “és a mi nemzeti önvédelmi felelősségünk gyakorlása kiegészítik egymást”. Erre utalnak elhallgatott szavai: ” A hely, a munkalehetőség és az integrálás lehetséges mértéke határozza meg a befogadást, továbbá az, hogy az ne veszélyeztesse a helyi identitást.”

“A zarándoklat kimozdulást jelent a megszokottból, útra kelést, és feltöltődést. Ebben a szellemben, zarándokként fogjuk hallgatni a Szentatyát, aki egyházfőként és lelkipásztorként jön Csíksomlyóra. Kívánjuk, hogy mindnyájunknak jelentsen lelki élményt a zarándokhely kisugárzása” – zárul Harrach Péter közleménye.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: