Tömegszerencsétlenség a budapesti parlament előtt


Tégy a kormánypropaganda ellen:
  • 258

Felborult egy hajó a Dunán Budapesten, a Parlamentnél szerda este.

Az esetet olvasók jelezték nekünk, de egy ideig senki nem erősítette meg hivatalosan.

A Hableány hajó tulajdonosa aztán nem sokkal este 10 után az Indexnek azt mondta, a hajó “ténylegesen” elsüllyedt,  34 fő volt a fedélzeten a legénységgel együtt, és rendkívüli erőkkel zajlik a mentési munka, “a hatóságok a helyszínen és a hajós társaság mindent megtesz azért, hogy mindenkit kimentsenek a vízből”.



Egyelőre nem tudják pontosan, hogy mi történt, de zajlik a mentés. Azt mondta, az elsődleges az emberélet mentése. A folyón álló hajók mind reflektorokkal világítják a vizet, egy rakparti filmforgatás reflektorait is a Duna felé irányították, de a mentést nehezíti, hogy a megáradt, 15 fokos folyónak nagyon erős a sodrása, és az eső miatt – a világítási próbálkozások ellenére – a látási viszonyok is elég rosszak.

Egy informátorunk szerint egy nagy turistahajóval ütközött a Hableány, emiatt borult fel. A mentésre rálátó forrásunk szerint nem sokkal 10 óra után 4 halottja volt a balesetnek. Ezt – és a másik hajóval való ütközést – egyelőre hivatalosan nem erősítette meg senki.

Az MTI szerda este 10 óra körül azt írta, néhány embert már kiemeltek, többeket keresnek. Kollégáink sok rendőrt és mentőt látnak a Duna két partján. Úgy tudjuk, az esetnek halottjai is vannak. Nem sokkal este 11 óra előtt a Petőfi hídnál mentettek embereket a vízből, este 11-kor pedig a Lágymányosi hídnál zárták le a rakpartokat.

A Hableánynak korábban volt már kisebb balesete, két éve június elején egy olvasónk azt írta, hogy a hajó feltehetőleg elromlott, majd nekiment a partnak és egy stégnek a Petőfi-híd pesti hídfőjénél.

A Hableány a Panoráma Deck Kft. flottájának egyik legkisebb tagja, mint a cég honlapján írják, “kiváló helyszín lehet kisebb fogadások és családi rendezvények lebonyolítására. Tágas teraszai és a test hosszában végig futó panoráma fedélzet nagyszerű kilátást tesz lehetővé Budapest látképére. Mindent kielégítő technikai felszereltsége miatt ideális a barátságos, bensőséges hangulatú rendezvényekhez.”








A kétszintes hajó befogadóképessége 60 fő, városnéző sétahajózáshoz ajánlják.

Forrás: index.hu



Tégy a kormánypropaganda ellen:
  • 258
  • 258
    Shares

Nem jutnak el Önhöz a legfrissebb ellenzéki hírek?

Nem véletlen.

A kormánypropagandának az a célja, hogy minél kevesebbekhez szóljon az ellenzék. Töltse le mobiltelefonjára ingyenes hírküldő szolgáltatásunkat, hogy közvetlenül kapcsolatban maradhassunk.

Ide kattintva letöltheti!


Lemarad a valódi ellenzéki hírekről? Iratkozzon fel a hírküldőnkre, kezdésnek kattintson erre a képre. A felugró chat ablakban ha alul megjelenik az “Indítás” gomb megnyomása után írja be, hogy “ellenzéki vagyok” és küldje el nekünk.

Mit gondolsz erről a hírről?

Leave a reply

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük