Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Kijöttek a legfrissebb részvételi adatok, amelyek a megszokottnál nagyobb részvételi hajlandóságot mutatnak.

A probléma ezzel csupán az, hogy a Fidesz szavazói sokkal aktívabbnak tűnnek, mint az ellenzékiek. Gyakorlatilag elmondhatjuk, hogy mindeddig a fideszes körzetekből voksoltak sokkal többen. Nagy tartalékai vannak az ellenzéknek, akiknek a szavazói inkább a délutáni órákban szoktak szavazni, azonban, ha az ellenzéki hullám elmarad, sok párt bajba kerülhet, a Fidesz pedig sosem látott győzelmet arathat.

A DK megnyugodhat

Jól tudta mozgósítani a bázisát a Demokratikus Koalíció. Dél körül még az utolsó körös telefonhívások is megindultak és a szimpatizánsok SMS üzeneteket is kaptak Dobrev Klárától. Szinte bizonyos, hogy a DK szavazói nagy számban vettek már eddig is részt a választásokon és Dobrev Klára borítékolhatja a brüsszeli mandátumot.

Jávor alatt rezeg a léc

A közös listával induló MSZP-Párbeszéd szavazói még kevesen mentek el voksolni. Bár az MSZP-P szövetségnek a legnagyobb a szavazótábora az inaktivitás veszélyes lehet, könnyen lehet ugyanis, hogy csak néhány szavazaton fog múlni, hogy Jávor Benedek újra EP képviselő lehessen. Reálisan csak az MSZP-P szövetségnek lehet 3 mandátuma az ellenzéki oldalon, de ha néhány szavazaton elmegy Jávor helye, akkor az a Fidesznek jelent újabb mandátumot.

LMP, Momentum, Mi Haznák

Jelen pillanatban elveszett szavazatnak tűnik az ezekre a pártokra leadott voks, ugyanis egyik erő sem fog mandátumot szerezni a BalraMagyar mandátumbecslése alapján.

A jelenlegi számok alapján a kiosztható mandátumok:

Fidesz KDNP: 14 db
MSZP-Párbeszéd: 3 db

DK: 2 db

Jobbik: 2 db


LMP: 0 db
Momentum: 0 db
Kétfarkú K: 0 db
Mi Hazánk: 0 db


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: