Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára:

Nagyon úgy néz ki, hogy egész Európát felforgathatja a mostani EP választás, hiszen könnyen lehet, hogy hatalmas győzelmet arathatnak a Szocialisták.

Az Európai Szocialistáknak minden esélyük megvan arra hogy átvegyék a hatalmat a jobboldaltól. Hollandiában, Spanyolországban, Máltán de még Nagy Britanniában is verhetik a jobboldalt, így nagy eséllyel Frans Timmermans lehet az új biztossági elnök.

A szocialista csúcsjelöltet Európa-szerte Orbán legnagyobb politikai ellenfelének szokták hívni, így győzelme esetén kemény idők várhatnak a magyar miniszterelnökre. Az MSZP pártcsaládja a PES pedig minden eddigi legnagyobb győzelmét arathatja az európai színtéren.

Függetlenül a magyar választási eredményektől bukhat a Fidesz

Fogy a levegő a Fidesz körül. Eddig mindent arra tettek fel, hogy egy szoros küzdelemben de a Néppárt győz. Orbán Viktor arra számított, hogy az Európai Néppártnak – ahol felfüggesztették a tagságát – csupán szűk többsége lesz a Szocialistákhoz képet, így zsarolni tudja a Néppártot a Fidesz képviselőivel.

Az erős Szocialista szereplés miatt azonban könnyen lehet, hogy az Unió történetében először baloldali vezetése lesz Brüsszelnek, miközben az EU szkeptikusok és Orbán EU ellenes szövetségesei a vártnál rosszabbul szerepeltek.

Így gyakorlatilag mindegy milyen eredményt ért el itthon Orbán, Európában nagy valószínűséggel összeomlott a Fidesz politikája.


Segítsd a munkánkat! Megosztáshoz katints az alábbi Facebook emblémára: